Nehéz a helyzetük, de továbbra is gurulnak a mozgó boltok

A kiadások egyre nőnek, a mozgó boltok mégsem akarják csökkenteni a bejárt falvak számát.

Több éve közlekednek kisebb településeken Somogyban a mozgó boltok. Egyre nehezebb a dolguk: a dráguló élet miatt a lakosság jobban megfontol minden egyes vásárlást, a kerékcsere, ami a közelgő tél miatt szükséges, több százezer forinttal terheli őket, és az elszabadult energiaárak sem kedveznek az eladásnak, írja a sonline.hu.

A vásárlók legtöbbje nagyon megfontoltan költ, mivel rengeteg cikknek felment az ára. A vevők zöme az olcsóbb árukat keresi, s gyakran abból is kevesebbet vesznek, ami természetesen kihat a bevételekre. A költségek is nagyon megugrottak – az autókban hűtők üzemelnek, a kisbuszok piaci áron tankolják az üzemanyagot – ennek ellenére gurulnak tovább.

A furgonok több kisebb településre is eljutnak, olyanokhoz is, akiknek nehézkes lenne más módon a bevásárlás. Bár a kiadások egyre nőnek, a mozgó boltok mégsem akarják csökkenteni a bejárt falvak számát.

A mozgó ábécé több kistelepülésen szinte az egyetlen vásárlási lehetőség, s igyekszünk széles választékot kínálni. Vevőink között gyakran vannak idős, egyedül élő emberek. A gyakori áremelés nyilván minket sem kerül el, nálunk három hete nagyjából 20 százalékkal drágult a kenyér és a pékáru. Eddig minimális csökkenést érzékeltünk a forgalomban, van, aki a kilós helyett fél kiló kenyeret kér, az pedig ma már mindennapos, hogy az édességen spórolnak a vásárlók

– összegzett egy kaposvári vállalkozó.

A mozgó boltok üzemeltetői a nehézségek ellenére hosszú távon gondolkodnak, folytatni akarják ezután is a tevékenységüket. Költségeiket folyamatosan elemzik, értékelik. Bár a visszatérő élelmiszer-drágulás miatt többször emeltek árat, még mindig elérhető árakon dolgoznak, és gurulnak tovább.

Kapcsolódó
Zsugorflációval tompítják a drágulás érzését a boltokban
Egy-egy termék árán nem változtat a gyártó és a kereskedő, a kiszerelés lesz kisebb.