Mozaik

Egekben jár az étolaj ára

pixabay
pixabay
A februári átlagár 635 forint volt literenként, azóta tovább drágult.

Áprilisban  az élelmiszerek árai átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül az étolajé kiugróan, 22,8 százalékkal, írta a KSH legfrissebb inflációs statisztikájára hivatkozva a 24.hu.

Kapcsolódó
Jó, ha tudjuk: ez a titka az eredeti extra szűz olívaolajnak
A minőség nem csak az ízén, hanem a vitamintartalmán is mutatkozik.

Az egyes termékek és szolgáltatások havi átlagárait átböngészve az látszik, hogy míg tavaly februárban még 481 forint volt a napraforgó étolaj fogyasztói átlagára, utána hónapról hónapra emelkedett, idén februárra pedig elérte a 635 forintot

– közölte a portál.

Nagyon megnőtt az olajos magvak iránti kereslet, elsősorban Kína és Irán nagy tételű vásárlásai miatt, ami érezhetően felfelé nyomja a termelői árakat

– nyilatkozta a lapnak Raskó György agrárközgazdász.

Bár a termésátlagok jók, csúcson vannak a termelői árak, a rekordárhoz hozzájárul az is, hogy a világ legnagyobb napraforgó-termelője, Ukrajna már nem értékesít Európába, csak Kínába.

A szakértők szerint kivédhetetlen, hogy a növényi olajból készült élelmiszereknél az alapanyag-drágulás miatt tovább nőjenek az árak. Ezek szerint jövőre várhatóan még drágábban fogjuk megvenni az üzletekben a drága alapanyagból készített étolajat és margarint.

A legfrissebb árakat böngészve valóban csillagászati árakhoz közelít az étolaj ára a hazai boltokban.

A májusi kínálat szerint például az egyik legnagyobb hazai szupermarket saját márkás étolaja 549 forint literenként, az egyik legnépszerűbb márka olaja ugyanilyen kiszerelésben 695 forint, míg egy bio napraforgó étolaj 1.181 forintba kerül.

És ugye a prognózisok szerint ez még nem a vége az étolaj drágulásának….

Kapcsolódó
Olvasói sztorik