Ennyiért korcsolyázhatunk télen a Balatonnál

Kicsiket és nagyokat is szeretettel várnak.

Az ország egész területén sorra nyitnak a korcsolyapályák, nincs ez másképpen a Balaton környékén sem. Azt még nem lehet előre tudni, hogy a tavon idén lehet-e majd korizni, az azonban már biztos, hogy a környékén számtalan pálya várja a korcsolyázni vágyókat, és a jegyek ára sehol nem éri el a 3000 forintot, írja a CsodálatosBalaton.

A pályák mindenkit szeretettel várnak, azok is hódolhatnak az ismeretlen sportnak, akik eddig nem tették, hiszen akiknek nincs saját korcsolyájuk, a legtöbb helyen  tudnak bérelni.  Korcsolyára fel!

Balatonboglár

December 3-án nyitott meg a Balaton egyik legszebb fekvésű műjégpályája a boglári kikötő parkolójában. A 700 négyzetméteres, balatoni panorámás pályán egyszerre, kényelmesen 150 fő korcsolyázhat. Büfé, melegedő, mosdó teszi még komfortosabbá az ott eltöltött időt, és korcsolyabérlésre is van lehetőség.

Szigliget

A Balaton várának tövében december 9-től jégpálya várja a téli sport szerelmeseit. Aki megszomjazik, netán megéhezik a sportolás közben, ehet-ihat kedvére, hiszen hideg és meleg italok, harapnivalók is vásárolhatók. Korcsolya bérlésére itt is van lehetőség.

Balatonfüred

2022. december 10-től minden nap látogatható Balatonfüred műjégpályája is. A Zákonyi-parkban kialakított 900 négyzetméteres jégfelületen egyszerre 220-an tudnak korcsolyázni. A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán idén is lesz zene, működik majd büfé és korcsolyakölcsönző.

Balatonlelle

500 négyzetméternyi jég várja a korizókat Balatonlellén is, ahol korcsolya és fakutya is bérelhető. A balatonlellei lakcímkártyával rendelkezők hétköznap ingyen használhatják a pályát.

Minden pályán szeretettel várják a hét minden napján a korizni vágyókat.

A részletes árak és a nyitva tartás IDE KATTINTVA érhető el.

Kapcsolódó
Olyat tett a hajdúszoboszlói polgármester, mint még senki
Lemondott három havi illetményének megfelelő jutalmáról, így az egész szezonban működhet a jégpálya.