Ellepte a víz a Kiskörei Hallépcsőt

Száz éve nem volt ilyen csapadékos a január.

A  csapadékos január, és a rengeteg eső megtette a hatását, teljesen víz alá került, és így alig látható a Kiskörei Hallépcső, írja a Pecaverzum.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai szerint országosan utoljára több, mint száz éve, 1915-ben volt annyira csapadékos a január, mint az idei, Budapesten pedig csak 1886-ban esett több csapadék a mostaninál az év első hónapjában.

A Kiskörei Hallépcső – amely 1340 méteres hosszával Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, és a Tisza-tavat köti össze a Kiskörei Vízlépcső alatti folyószakasszal – a magyar vízügyi szakma büszkesége.

Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság – Kötivizig/Facebook

A Kiskörei Hallépcső felvízi, középső és alsó szakaszból áll. A felvizen egy beeresztő zsilipen át tápcsatorna köti össze a Tisza-tavat a halátjáró további részével. Feladata, hogy biztosítsa a halak számára az év minden napján az átjárhatóságot a vízlépcső megkerülésével.

A létesítmény akár – vízállástól függően – a 10,5 méteres szintkülönbség legyőzését is lehetővé teszik az élőlények számára, amelyeknek 3 nagy pihenőtó is a rendelkezésükre áll, vándorlásuk során vehetnek igénybe azokat.

Kapcsolódó
Ezernyi ágra szakadt a fékezhetetlenül áradó Ipoly
Mesés látványt nyújtott az áradó Ipoly a felhők alól.