Megújult az egri Vármúzeum

Cipóosztóház, moziterem, kiállítások és egyéb programok várják a látogatókat.

Új terekkel és programokkal is várja látogatóit a Dobó István Vármúzeum Egerben – jelentette be az intézmény igazgatója, a múzeum idei programkínálatáról és megvalósult, valamint folyamatban lévő fejlesztéseiről szóló sajtótájékoztatóján.

Ringert Csaba a szezon egyik legfontosabb újdonságaként kiemelte: a látogatók megtekinthetik és birtokba vehetik a Nemzeti Kastély- és Várprogram támogatásával kialakított új tereket és látnivalókat az egri várban. Így a főbejáratnál létesült Déli fogadóépületet, az Ágyúdombban kialakított fogadóteret és 70 fős mozitermet, valamint a Cipóosztóházat, ahol később a korabeli gasztronómiával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Ugyancsak megújult a Déli várfal és az ehhez kapcsolódó, úgynevezett gyilokjáró, a Szép bástya helyreállítása pedig várhatóan tavaszra fejeződik be. A Varkoch-kapubástya tetején egy korabeli őrszoba kap majd helyet, a Gótikus Püspöki Palota a Magyar Géniuszok vándorkiállításnak ad otthont három hónapon át a nyár folyamán, míg év végére a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forintos támogatásából megújul a vár történetét bemutató kiállítás.

Az idei évtől a vármúzeum belépőjegye az egri vár mellett a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum és a Ziffer Sándor Galéria tárlatainak megtekintésére is jogosítja a vendégeket. A változásokat sorolva elmondta: a megszokott, így a jeles ünnepekhez, emléknapokhoz kapcsolódó programok mellett új időpontban és tematikával rendezik meg a Végvári Vigasságokat július 22-23. között régizene fesztivállal, középkori gasztronómiai kínálattal, vásári forgataggal, színpadi előadásokkal és hagyományőrző bemutatókkal.

Az intézmény a Petőfi 200 emlékév jegyében az egykori zsinagógában augusztus végéig megtekinthető Érzelmek hullámhosszán – Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon című kiállításhoz kapcsolódva múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez. Ezek fókuszában Petőfi Sándor mellett Madách Imre műve, Az ember tragédiája lesz.

A Dobó István Vármúzeum ez évben is meghirdeti az Egri Vár Bora versenyt, melynek résztvevői három kategóriában pályázhatnak a kitüntető címre. (MTI)

Kapcsolódó
Társasjáték készült az egri vár ostromáról
Gárdonyi Géza regénye alapján mutatják be a játék készítői az ostromot.