Két dél-balatoni vasútállomás is megújul idén

73 milliárd forintot fordítottak 2010 óta a vonal fejlesztésére.

A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium  közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon.

A május elsejétől bevezetett vármegye-, illetve országbérletek iránt is nagy érdeklődésre számítanak.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt évek jelentős, Balatont érintő vasúti fejlesztései “beérettek”. Hosszú idő óta tavaly fordult elő először, hogy a balatoni utazáshoz ugyanannyian választották a vonatot, mint a személygépkocsit – mondta, megjegyezve, hogy a siker a fejlesztések eredményének igazolása.

A tavalyi, minden korábbit felülmúló utasrekordot követően arra számítanak, hogy idén még többen választják majd a vasutat, illetve a közösségi közlekedést a balatoni úti céljuk eléréséhez – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a fejlesztések nem állnak le, amelyek érintik a járműállományt, a szolgáltatásokat, a jegyrendszert, a menetrendet és az infrastruktúrát is.

Balatonfenyvesen a korábbi pályafelújítást követően a fogadóépület, valamint a kapcsolódó utastájékoztatási és parkoló infrastruktúra is megújul.

MTI/Katona Tibor

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, talán soha nem érkezett még ennyi fejlesztési forrás a Balatonhoz ilyen rövid idő alatt, mint az utóbbi néhány évben. A fejlesztések érintették egyebek közt a közlekedési infrastruktúrát, a vasutat, a balatoni hajózást, a balatoni bringakört, a Sió-zsilipet és a strandokat is – sorolta.

Beszélt arról is, hogy a Lepsénytől Balatonszentgyörgyig tartó vasútvonal 2018-ra megvalósult felújításakor már szóba került, hogy az ország másodig legfrekventáltabb vasútvonalán fontos lenne az állomások megújítása is. “A nehéz és kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére is tovább tud folytatódni ez a munka” – fogalmazott.

Kifejtette, hogy a fejlesztések eredményeként minden korszerűbb és szebb lesz az utasváróktól az állomási előtereken keresztül a vizesblokkokon át egészen az utastájékoztatási rendszerig, és a fejlesztések magukban foglalnak akadálymentesített parkolókat, kerékpártárolókat, jegykiadó automatákat is. E fejlesztések a térség gazdaságát, turisztikai ágazatát egyaránt élénkíteni tudják majd – mondta. (MTI)

Kapcsolódó
Versekkel kedveskednek az utasoknak a Balaton-menti vasútállomásokon
Június 4-től szeptember 11-ig összesen 36 vers szól a nyári hónapokban 27 Balaton-parti vagy -közeli vasútállomáson.