Már készülnek a Debreceni Virágkarnevál hungarocellszobrai

Az alapok, a figurák nagy része már szinte díszítésre kész, a virágborítás azonban még messze van, három hét múlva kezdődik a Debreceni Virágkarnevál.

A virágkocsik kompozícióinak egy részén már szorgosan dolgoznak a szobrászművészek, dizájnerek, mások pedig a tartó vasszerkezeteket összeállításán munkálkodnak – írta beszámolójában a Dehír.

dehir

Biztos több mint 10 virágkocsira számíthatnak majd a nézők. Trend igazából az élő virág, a száraz virág, a mese figurák, autók. Változatos lesz a karnevál

– nyilatkozta a portálnak Gulyás Tamás virágkocsi kivitelező.

dehir

Az alkotásokra elsőként a száraz virágok kerülhetnek majd fel, az élő virágokkal természetesen csak utolsó, karnevál előtti pillanatokban díszítik majd a városon végigguruló kocsik figuráit.

A tavasz folyamán a tervrajzok, illetve a koncepciók összeálltak, úgyhogy most már az aktív munka következik. Az élő virágok meg vannak rendelve, azok nyilván az utolsó pillanatban kerülnek fel a kocsikra

– hangsúlyozta Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője.

dehir

A karneváli hét augusztus 14-én veszi kezdetét.

Kapcsolódó
Ilyen volt hajdanában a Debreceni Virágkarnevál
Augusztus 20-án 56. alkalommal vonulnak fel a városban a virágkocsik. Videón mutatjuk, hogy is volt régen?