Segítségért kondul Magyarország második legidősebb harangja

A völgyben fekvő építmény falai állandóan vizesednek a magas talajvíz miatt.

Állagmegóvási és felújítási munkálatokra szervez gyűjtést a várvölgyi római katolikus közösség. A falu templomának harangja 2024-ben lesz 500 éves. Ehhez a jeles alkalomhoz szeretnék méltóvá tenni az épületet, számolt be róla a Keszthely TV.

A tudósítás szerint a templomot a 14. század elején, építették gótikus stílusban, de a török időkben részben elpusztult. Hosszú idő után csak a 18. században renoválták, és kapta meg jelenlegi kinézetét. Berendezését tiroli mesterek készítették, orgonáját 1901-ben építették. A völgyben fekvő építmény falai állandóan vizesednek a magas talajvíz miatt. Legsürgetőbb problémát elsősorban a penészesedő falak jelentik.

 Van egy 15 millió forintos támogatás, állami keret, de nyilván a költségek az egekben vannak, szóval nem elegendők. De legalább tudunk valamit kezdeni, egy első lépés, hogy az alapot legalább tudjuk szárazon tartani. Én azt gondolom, hogy 25 millióból az alapokat meg lehet valósítani

– hívta fel a figyelmet a károkra Mezei András, plébános.

Barcza Balázs, polgármester elmondta, alapvetően amiben tudnak, segítenek. Gyűjtést szerveztek és megpróbálta a környékbeli vállalkozókkal felvenni a kapcsolatot, hogy lehetőségeihez mérten támogassa azt, és ezt sok vállalkozó meg is tette, első kérésre.

Várvölgy alapvetően római katolikus vallású település, az itt élők nagyjából 90%-a ehhez a felekezethez tartozik, nagy részük gyakorolja is a vallását. Fontos nekik a templomuk.

A plébánia a templom külső felújítását is tervezi. Az elsődleges szempont most, hogy megszüntessék a vizesedést, a penészedést. Az 1524-ben öntött harang 500. születésnapját, már eképpen szeretnék megünnepelni. Ehhez minden segítséget nagy hálával fogad a helyi közösség az augusztusban induló templomfelújításra.

Kapcsolódó
Európa-szerte szólnak az ifjú felvidéki mester harangjai
Hagyományos eljárással készülnek, úgy, ahogy a középkorban.