Letáboroztak az Alföldön a havasi lilék

Tíz nappal korábban érkeztek a kis termetű, nagy utazók.

Bár a havasi lilék jöttére észak-kelet felől kell számítani augusztus végén, idén jóval korábban, már augusztus 16-án felbukkantak a vonuló madarak első példányai a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén.

Az eurázsiai sarkvidék tundráin költő havasi lilék az őszi vonulás során rendszeresen megállnak Magyarországon.

A nemzeti park azt írta cikkében, hogy a fő állomáshelyük a Hortobágy egy jól behatárolható, kisebb szeglete. Néhány éve azonban a kardoskúti Fehér-tónál is rendszeresen időzik néhány példány. Számuk az elkövetkező hetekben, egészen szeptember végéig várhatóan gyarapszik majd. A Sóstói Állattartótelep bekötőútja melletti kilátóból jól megfigyelhető, ahogyan a juhokkal legeltetett, fokozottan védett területen táplálkoznak.

Az első észlelés után további három napon át láttak a szakemberek esetenként 1-2, sőt egyszerre öt példányt is. Az, hogy több napon át itt maradtak, mutatja, hogy megfelelőnek találták a táplálkozóhelyet. A száraz élőhelyeket kedvelik, ahol rovarokkal, pókokkal táplálkoznak, de esetenként gyommagvakat is fogyasztanak.

Érdekesség, hogy a havasi liléknél nem a hímek, hanem a tojók a díszesebb tollazatúak. Mi több, ennél a fajnál kizárólag a hímek kotlanak a tojásokon, s ők is nevelik fel a fiókákat. Tompább színezetüknek köszönhetően őket kisebb eséllyel látják meg a ragadozók, mint a díszesebb tojókat.

Kapcsolódó
Betonrésben fészkelő kis lilét videóztak az Alföldön
Árvízvédelmi létesítményben bukkantak a védett állatra.