Lélekemelő videón a fészküket elhagyó fecskefiókák

A Badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpontban az idei költési szezonban több mint 150 egyed látta meg a napvilágot.

Az ország számos részén már gyülekeznek a fecskék, sőt vannak, ahol már el is hagyták fészkelő területüket. Badacsonylábdihegyen viszont a molnárfecske fiókák még most repültek ki védett otthonukból, hogy szüleik segítségével elkezdjék a felkészülést a hosszú és viszontagságokkal teli utazásra.

A Badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpontban az elmúlt években fecske fiókák százai cseperedtek fel, és vágtak neki az Afrikába tartó hosszú vándorútjuknak. Az idei költési szezonban pedig több mint 150 egyed látta meg a napvilágot. Abban, hogy ilyen szép számban költenek a fecskék a látogatóközpont épületein nagy szerepe van az ott dolgozóknak, akik védik őket és szívükön viselik a madarak sorsát.

Somogyi László

Somogyi László a Badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpont vezetője a Sokszínű Vidék megkeresésére örömmel és büszkén számolt be róla, hogy az idei év tavaszán újra visszatértek a füsti és a molnárfecskék a látogatóközpont területére, igaz ebben a költési szezonban a füsti fecske állománya kisebb volt az előző évekhez képest.

Az épület tetőszerkezetének gerendái között vannak a fészkek. Van két költő pár füsti fecske és három költő pár molnárfecske. A Látogató Központhoz tartozik a Herczeg Ferenc Strand is, ahol a csónakház, a büfé és a mellékhelyiségek tetőszerkezete alatt is sok fecskefészek van. Szám szerint pontosan 23. Ezek mindegyikében minimum két fészekaljnyi fióka nevelkedett az idei nyáron is. Továbbá költ még nálunk, házi rozsdafarkú, barázdabillegető, házi veréb, és szürke légykapó is. A füsti fecskék idén kevesebben voltak, ezért a molnárfecskék rárakták a saját fészküket a füsti fecskék üres fészkére

– számolt be az elmúlt hónapok történéseiről az intézményt vezetője.

A füsti fecskék növényi anyagot is kevernek a sár közé ami a nyálukkal keveredve jó masszív lesz. Hasonló a vályoghoz. A molnárfecskék csak sár és nyál keverékét használják építkezésre.

Általában egy nyáron két fészekalj szokott nevelkedni. A többi fészkelő párnál ez idén is így volt, kivéve ezt az egy molnárfecske párt, akik a harmadik fészekalj fiókáit nevelik jelenleg is. Idén rengeteg a rovar, és a fecskék kellő mennyiségű táplálékot találtak maguknak és a fiókáik számára is. Elhullás nem volt, vagy legalábbis nem találtam elpusztult madarakat. A fiókák fészekhagyás után is a területen maradnak a szüleikkel, akik a kirepülés után még pár napig etetik őket, de azután maguktól is megtanulnak vadászni. Pár hétig még maradnak, azután irány Afrika. A kollégáimmal együtt nagyon vigyázunk rájuk, és büszkék vagyunk rá, hogy nálunk minden évben nagyjából 150 fiatal fecske és a szüleik tudnak elindulni a nagy útra

– részletezte Somogyi László, aki gyönyörű felvételeket készített a látogatóközpont megbecsült fecskéiről, melynek pillanatai képgalériánkban is láthatók.

A Badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpont és Herczeg Ferenc Strand közigazgatásilag Badacsonytördemichez tartozik, helyileg Badacsonylábdihegyen található. A látogatóközpontban van egy múzeum, két kis tárlattal. Az egyik a Badacsonyt, a másik a Balatont mutatja be kevésbé ismert oldalairól is. A kiállítás egész évben látogatható az érdeklődök számára.

Élővilág, geológia, kultúrtörténet, időszakosan ismeretterjesztő előadások, nyáron szabadtéri programok is várják az érdeklődőket. A bemutató terekben audiovizuális eszközök, filmek, szöveges és képi dokumentumok, valamint kiállítási tárgyak teszik teljessé az élményt.

A helyszínre látogatók túrázhatnak szárazon és vízen is. A szak-vezetett hegyi túrák alkalmával a bazaltvulkanizmus és a bányászat múltjának érdekességei tárulnak fel. A hegyi túra és a vízi túra előzetes egyeztetés után vehető igénybe, április 1-től szeptember 30-ig. Az érdeklődőknek lehetősége nyílik vezetett Badacsonyi túrákon való részvételen is.

A Sokszínű Vidékkel megosztott videót és a fotókat Somogyi László készítette.


Kapcsolódó
Füsti fecske, molnárfecske vagy partifecske? Felismerjük a hangjuk alapján is?
Biztos, hogy ismerjük kedvenc madarainkat? Most pótolhatjuk.