A repülőgépes vakcinázás az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, az érintett területeken ebzárlat és legeltetési tilalom lesz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A vakcinázási kampány során az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot az ebzárlatól és a legeltetési tilalomról, valamint az adott területekre vonatkozó időpontokról. A külterületeken kirándulók figyelmét pedig plakátokkal hívják fel a rókavakcinázással kapcsolatos tudnivalókra – írják a közleményben.
Az immunizálási program eredményességét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával méri fel. Az előző évek adatai azt mutatják, hogy a rókák több mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket – olvasható a közleményben.
A hatóság tájékoztatása szerint tavaly Magyarországon is megváltozott a korábban kedvező veszettségi helyzet, 2022. szeptembere óta hat róka és egy kóbor kutya veszett meg. Az esetek mindegyike Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében fordult elő, az ukrán határtól számított nagyjából 10 kilóméteres körzetben. A betegség behurcolása vélhetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén történt.
A veszettség legfőbb terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya körülbelül ötvenkilencezer egyedből áll. A veszettség nemcsak a vadon élő és a házi emlősállatokra, hanem az emberre is veszélyes, a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott – emlékeztetett a Nébih.