Közel 200 éves vályogház az év tájháza 2023-ban

Berendezése a több mint 300 éve itt élő emberek életmódjának, szokásainak és tárgykultúrájának lenyomata.

A Tájházszövetség 2023. október 5-7. között Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben rendezi XX., jubileumi országos szakmai találkozóját. A szakmai konferencia napján, október 6-án került sor Az Év Tájháza kitüntető cím átadására, melyet a szövetség legrangosabb elismeréseként idén a Kiskőrösi Szlovák Tájház nyert el.

A találkozóra az ország minden részéből érkeztek tájház fenntartók, akik október 5-én, csütörtök délután Veszprém kulturális és építészeti értékeivel ismerkedhettek, majd a pénteki napon a Laczkó Dezső Múzeum megújult épületegyüttesében került sor az Értékfeltárás és értékmentés – Természeti, épített és szellemi kulturális örökség tájházi környezetben címmel rendezett szakmai konferenciára.

tájházszövetség

A megnyitón hirdették ki Az Év Tájháza pályázat végeredményét. Négy pályázó közül a kiskőrösi Szlovák Tájház nyerte 2023-ban a kitüntető címet.

Az alföldi háztípusba tartozó háromosztatú, vertfalú, szabadkéményes, döngölt agyagpadlós parasztházat a Szent István utca 23. szám alatt találjuk. Építtetője és egyben első tulajdonosa Kutyifa András volt, mint ahogy a mestergerendán található véset is mutatja (KUTJFA ANDRS ANNO 1839).

Az Év Tájháza díjat elnyert kiskőrösi Szlovák Tájházra jellemző minden négyzetméterén a szakmai hitelesség. Példaértékű helyreállítást végeztek az épületen, a programjaik kiválóak, külön erényük, hogy nagy számú látogató mellett a sajátos nevelési igényű tanulói csoportokat is fogadják.

tájházszövetség

Épületét és tárgygyűjteményét magas színvonalon, helyi, hagyományos értékként mutatja be, és maga mellett tudhat egy széles körű, több generációt magába fogadó múzeumi önkéntes csapatot is.

A közösség tagjaival együtt dolgoztak érte, hogy a tájház ma mára jóval több, mint puszta kiállítás, egy olyan hely, amely idősebbeknek és fiataloknak egyaránt segít visszarepülni az itt élő szlovákok vallási, nyelvi, viseleti, táplálkozási és folklór hagyományaiba, és hozzájárul identitásuk megtartásához.

Kapcsolódó
Bezárt a Tisza-tó népszerű tájháza
Az 1884-ben épült ház szerkezetét erősítik meg a felújítás során.