Bencés apátság nyomaira bukkantak a Nagykunságban

Tomajmonostora első említése 1340-ből ismert, ekkor az apátság már évszázadok óta működhetett.

Egykori bencés apátsági templom maradványait azonosították Tomajmonostorán – írta az MTI.

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Nemzeti Régészeti Intézetének a hajdani nemzetségi monostor területén folytatott feltáró munkája során azonosították a romokat.

A terepbejárások során szórványként kő- és téglatöredékek, valamint apró leletek kerültek elő.

Tavaly geofizikai mérésekkel is igazolták, hogy a mai Tomajmonostora határában egy jelentős egyházi épület maradványai találhatók. Mindez összecseng azzal a mai napig élő helyi szájhagyománnyal, hogy a dombon egykor a településnek is nevet adó monostor állt, amelyet a Tomaj-nemzetség alapított a 12. században.

Karcag Televízió

A geofizikai mérések egy háromhajós, a lébényi templomhoz hasonló léptékű templom formáját rajzolták ki, az épület északnyugati részén pedig egy rotundát mutattak.

A régészek által nyitott szelvények igazolták a falak helyét. A tégla- és kő töredékeken kívül nagyon sok szórvány embercsont is előkerült, amelyek arról tanúskodnak, hogy a területet a múltban alaposan feldúlták.

A regionális régészeti topográfiai programot 2022-ben a tiszaszentimrei református lelkész, Fodor Gusztáv megkeresésére indították. Az NRI szakemberei összesen öt település régészeti topográfiai kutatását végzik el, így a nemzetségi monostor teljes környezetével, utakkal, patakokkal, gazdasági épületekkel, falvakkal együtt lesz értelmezhető.

Karcag Televízió

A feltárás jelenlegi szakaszában már látható, hogy a rotunda falát részben elmetszették az új apátsági templom építésekor, így a két épület feltételezhetően nem állt egymás mellett egy időben. A területen talált melléklet nélküli temetkezések még hatvan méterre is előkerültek a templomtól, de a dombon lévő temetőt még nem sikerült behatárolni.

Kapcsolódó
Fantasztikus régészeti leletekre bukkantak Jászszentlászlónál
A bronzkori tárgyak a szennyvíztisztító telep bővítésénél kerültek elő.