Ellepték a partimadarak a Csikóspusztai-tavat

Élet költözött a szikes tóba.

A Csikóspusztai-tó Királyhegyes község területén található, ez egy kicsi, de természeti látványosságokban gazdag, jellegzetes szikes tó, természetvédelmi terület. Tavaszonként megtelik vízzel, így számos madárnak nyújt pihenő- és táplálkozóhelyet – írják a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján. Nyaraként teljesen kiszárad, ekkor fehér szik látható a medrében. Idén augusztusban teljesen benőtte egy jellegzetes sziki növény, a hegyes bajuszpázsit.

Szeptemberben rövid idő alatt sok csapadék esett, így sekély víz borította a hegyes bajuszpázsitos medret. Ez remek élőhelyet jelentett a vonulásban levő partimadaraknak.

Bíbicből van a legtöbb, több mint 1400 példányt számoltak belőlük. Mellettük kisebb mennyiségben pajzsoscankók, havasi partfutók és nagy godák is tartózkodnak a tavon. Nagy pólingokból 5-10 példányt figyeltek meg.

Főként az éjszakákat töltik a madarak a tavon, ezért napnyugtakor, illetve hajnalban figyelhető meg a nagy madártömeg. Napközben kijárnak a Királyhegyesi-puszta gyepjeire. Déltájban visszatérnek inni, este pedig újra bejönnek a vízre és elfoglalják éjszakázóhelyüket.

Ha érkezik még csapadék és megmarad a sekély vízborítás a Csikóspusztai-tavon, akkor még hosszú ideig ideális pihenőhelyet biztosíthat a madaraknak.

Kapcsolódó
Titokzatos madár bukkant fel az alföldi pusztán
Ritka látogatót figyeltek meg Orosháza határában a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.