Megújult a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély lovardája

Új látogatóközponttal bővült a patinás épületegyüttes.

Átadták a Károlyi-kastély felújított lovardaépületét, írta az MTI.

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2023. november 20-án adták át az épületegyüttes felújított lovardaépületét, ahol a család történetét bemutató kiállítás kapott helyet. A Nemzeti Kastély és Várprogram keretében a Károlyi József Alapítvány a turisztikai vonzerő növelése érdekében végzett fejlesztéseket.

MTI/Vasvári Tamás

Megvalósult a nagyistálló épületének műemléki felújítása, benne egy új látogatóközpontot alakítottak ki. A Károlyi család életét bemutató kiállítás mellett a kastély történeti termeit műtárgyakkal és korhű bútorokkal is berendezték.

A Károlyi-kastély építtetője, Károlyi György a reformkor egyik fontos szereplője – Széchenyi István gróf egyik legközelebbi barátja, – a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója volt. Károlyi György dédunokája, István volt a fehérvárcsurgói uradalom utolsó birtokosa. György húszévesen színházat alapított: 1940 novemberében megnyílt a Madách Színház Pünkösdi Andor vezetésével.

MTI/Vasvári Tamás

A II. világháború után a kastély állami tulajdonba került, majd 1979-ig egy nevelőotthon működött a patinás épületegyüttes falai között. 1984-ben az addig Párizsban élő Károlyi György létrehozta a Károlyi József Alapítványt, melynek célja a kastély felújítása volt.

A kastélyhoz tartozó közel 50 hektáros parkot és a tó környezetét már 2013 és 2015 között felújították.

Kapcsolódó
3 csodás kastély Fejér megyében, amit érdemes meglátogatni ősszel
Fehérvárcsurgó, Martonvásár és Dég is büszkélkedhet egy-egy páratlan szépségű kastéllyal.