Ismét virágba borul az ország

Az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is díjazzák.

Meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek

– közölte Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.

Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várja az ügynökség a nevezéseket, a határon túli, magyarlakta települések immár ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel.

Az elmúlt években bevezetett, új díjkategóriák sikereire alapozva idén is a fenntarthatóságé és a közösségeké a főszerep

– közölték.

Másodszor hirdetnek győztest az év zöld innovációja kategóriában, amellyel a települések fenntarthatósági törekvéseire szeretnék ráirányítani a figyelmet. Ismét várják a jelentkezőket a jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra. Az elmúlt évek hagyományait folytatva 2024-ben sem kizárólag teljes településképpel lehet elismerésre számítani: tematikus díjak is gazdára találnak majd, díjazzák például az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret.

Az őszi díjátadón a kertészeti utalványoktól a szakmai tanácsadáson és segítségnyújtáson át a tárgyi ajándékokig csaknem 80 értékes, szakmai nyeremény talál gazdára. A versenyt idén is több szakmai szervezet és minisztérium támogatja, többek között az Építési és Közlekedési, az Energiaügyi, a Közigazgatási és Területfejlesztési, az Agrár- és a Belügyminisztérium. A környezetszépítés ügye mellé állt a Miniszterelnöki Kabinetiroda is.

A közlemény szerint 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét is. Idén két magyar település – Zalakaros és Debrecen – indult az európai megmérettetésen, ahol összesen tucatnyi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket.

Kapcsolódó
Ezek az ország legvirágosabb települései idén
Kiosztották a Virágos Magyarország 2023-as elismeréseket.