Virágzó vidékünk

Virágszőnyeg borítja a nyári forróságban a Csanádi pusztákat

Körös-Maros Nemzeti Park/Balla Tihamér
Körös-Maros Nemzeti Park/Balla Tihamér
Amikor a kánikulában a gyepes élőhelyek már kiszáradnak, akkor jelennek meg a kifejezetten szárazságtűrő fajok.

A Körös-Maros Nemzeti Park tájait járva még a forró, nyári napokon is sokféle virágban gyönyörködhetünk. A Csanádi pusztákat – elsősorban a tejoltó galajnak köszönhetően -, most a sárga szín uralja, írta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

Amikor a kánikulában a gyepes élőhelyek már kiszáradnak, akkor jelennek meg a kifejezetten szárazságtűrő fajok. Ezek még ebben az időszakban is látványossá tehetik a pusztákat, mezsgyéket és az utak mentét. Az összes ilyen növény közül a sáfrányos imola tűri a legjobban a szárazságot, sőt kifejezetten kedveli azt. A többi növény fölé növekszik, így már messziről láthatjuk kénsárga virágait. Főleg a mezsgyéket kedveli, ott bukkanhatunk rá leggyakrabban

– mutatták be a nyári puszta meghatározó növényét.

A Csanádi pusztákon az üde, sárga foltok leginkább a tejoltó galaj virágzásának köszönhetőek.

Ez egy tipikusan nyári virágzású faj, de idén viszonylag korán, már június elején kibontotta szirmait, a hónap végén pedig igazán látványos virágzást produkált, feltehetően az esőzéseknek köszönhetően. Magas és sűrű állományokat alkot: 60-80 centiméter magas szárat növesztett és több száz négyzetméteres, gyakorlatilag homogén foltokban látható

– osztották meg a tejoltó galaj virágzásának jellemzőit.

Ha egy-egy ilyen, tejoltó galaj által alkotott folt közelében sétálunk és esetleg a virágok felől fúj a szél, akkor egy igazán édes, szinte bódító nektárillatot érezhetünk, ami természetesen a rovarokat is vonzza.

Egyéb sárga virággal rendelkező növények is megtalálhatók jelenleg a Csanádi pusztákon. Ilyen például a szikes talajokon előforduló sziki pozdor, melynek látványos virágzásán már túl vagyunk, de még június végén is találkozhatunk néhány virágzó egyeddel.

A harmadik, szintén sárga virágú faj a vad pórsáfrány, amely a tejoltó galajhoz hasonlóan nyári virágzású növény, júniusban szokott virágot bontani.

Érdekes, hogy tavaly nagyon magasra nőttek és sűrű állományokat alkottak a pórsáfrányok, idén viszont elég vontatottan indult a fejlődésük: ritkábban álló, alacsony növények jelentek meg, és a virágzást is sok helyen már korábban megkezdték. Június végére viszont – feltehetően a csapadékos idő hatására –, szinte megugrottak az állományok. A tavalyi tömeget nem érik el ugyan, de a kezdeti állapothoz képest sűrűbbek és nagyobbak. A vad pórsáfrányok az útszéleken, mezsgyékben is megtalálhatóak, ott is megcsodálhatjuk sárga virágaikat

– részletezték a vad pórsáfrányok idei jelenlétét.

Kapcsolódó
Szirmot bontott a pestist gyógyító vadvirág a Mecsekben
Szent László királyunkról kapta nevét az a növényünk, mely június végén kezdett virágzásba a Mecsekben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik