Budapest XIX. kerületében található egy különleges városrész, amely az elmúlt évszázadban megőrizte eredeti báját és építészeti egységét. Ez a Wekerletelep, amely nemcsak építészeti és várostervezési remekmű, hanem a közösségi élet mintapéldája is.
Kezdetek: az ötlet születése
A Wekerletelep, régi hivatalos nevén Kispesti Állami Munkástelep gondolata az 1900-as évek elején született meg, amikor Budapest gyors urbanizációja és iparosodása miatt sürgető szükség lett a munkáscsaládok lakhatási problémáinak megoldására – ekkorra a főváros lakosságának száma két és félszeresre nőtt, a lakások számának emelkedése viszont nem tudott ezzel lépést tartani, illetve fizetőképes kereslet sem lett volna rájuk. Ennek megoldására kormányzati beavatkozás volt szükséges. Wekerle Sándor miniszterelnök kezdeményezésére indult el a projekt, amelynek célja egy olyan lakótelep létrehozása volt, amely nemcsak megfizethető, de egészséges és élhető környezetet biztosít a lakóknak.
A pénzügyminisztérium nyilvános pályázatot írt ki a terület felosztására, berendezésére, valamint a háztípusok tervezésére, s ennek eredményeképpen a terület szabályozására 30, a háztípusokra szintén 30 pályaterv érkezett be. A tervek iránt közvetlenül érdeklődő pénzügyminisztert azonban egyik beosztási terv sem elégítette ki, s ezért Győri Ottmár főmérnököt bízta meg egy kiviteli terv elkészítésével, aki „összegyúrta” a különböző tervek legjobb részeit.
Tervezés és építkezés
A Wekerletelep építészeti stílusa egyedi és különleges. A tervezők célja az volt, hogy egy olyan városrészt hozzanak létre, amely egyszerre szolgálja a lakók igényeit és esztétikailag is vonzó.
A sokemeletes bérházak helyett a kertvárosi jellegű építési módot Fleischl Róbert építész javasolta, mivel a lakásokra igényt tartók közt nagyon sok volt a vidékről jött ember, akik számára drasztikus változást jelentett volna, ha teljesen kiszakadnak a fás-kertes környezetből és nagy bérházakban kell élniük. A kormány pályázatán nyertes építészek ennek a koncepciónak a jegyében háromféle épülettípust terveztek: családi házakat (ikerházakat, vagy sorházakat), bérházakat („csoportosított lakóházak”) és egyedülállók számára „garzonházakat”.
1908-ban a Magyar Államvasutak és a Kispesti Önkormányzat támogatásával indult el az építkezés. A területet gondosan választották ki Kispest határában, ahol elegendő hely állt rendelkezésre egy nagyszabású városrész kialakítására.
A munkástelepen az 1925. év végéig összesen 1007 ház épült 4412 lakással.
A házak népi szecessziós stílusban épültek, amelyben a magyar népi építészet elemei ötvöződnek a szecesszió dekoratív formavilágával. Az épületek változatosak, mégis harmonikus egységet alkotnak.
Az egész telep megtervezésénél kiemelkedő fontosságú volt a környezetnek a közösség életére gyakorolt várható hatása, ezért a főteret mint kiemelkedően fontos területet, külön pályázat alapján akarták megépíteni, amit Kós Károly mint meghívott építész nyert meg, ekörül helyezkednek el sugárirányban az utcák.
Nagy figyelmet fordítottak a terület növényekkel való beültetésére, már az építéskor ötvenezer fát ültettek el, a Fő teret virágokkal ültették tele, és a telepgondnokság kertészete a beköltöző lakóknak saját kertjük benövényesítésében és permetezésében is segédkezett. Tizenhatezer gyümölcsfát ültettek el, lakásonként négyet. A kerítések mellé sok helyen ribizlibokrok kerültek. 1917-ben olyan jó volt a termés, hogy átlagban az éves lakbér négyszeresét hozta vissza a lakóknak.
Az első lakók
Az első lakások 1912-ben készültek el, és hamarosan beköltöztek az első lakók, főként ipari munkások és családjaik. Az új lakótelep gyorsan népszerűvé vált, köszönhetően a modern infrastruktúrának, a tágas lakásoknak és az élhető környezetnek. A Wekerletelep lakói büszkék voltak új otthonukra, és aktívan részt vettek a közösségi életben.
A két világháború között
A két világháború közötti időszakban a Wekerletelep tovább fejlődött és bővült. Újabb házak és közösségi létesítmények épültek, például iskolák, óvodák, boltok és közösségi házak. A városrész ekkor érte el végleges formáját, amely azóta is nagyrészt változatlan maradt.
A háború utáni időszak
A második világháború alatt a Wekerletelep is súlyos károkat szenvedett, de a lakók kitartása és összefogása révén sikerült újjáépíteni a városrészt. Az 1950-es évektől kezdve a szocialista éra alatt a Wekerletelep különleges státuszát megőrizve folytatta fejlődését. A lakók aktív közösségi életet éltek, és a városrész megőrizte barátságos, családias hangulatát.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás után a Wekerletelep ismét a figyelem középpontjába került, amikor az ingatlanpiaci fellendülésnek köszönhetően egyre több fiatal család és középosztálybeli lakos választotta otthonául. Az elmúlt évtizedekben számos felújítás és modernizáció zajlott, miközben a városrész eredeti építészeti karakterét és közösségi szellemét megőrizték.
Ma és jövő
Wekerletelep 2011 szeptemberében vált véglegesen műemléki jelentőségű területté. A jogszabályok szerint ezért felül kell vizsgálni a negyed szabályozási tervét. Ezzel összefüggésben műemléki és energetikai szakemberek, valamint a lakosság bevonásával civil projekt indult, hogy olyan műszaki megoldásokat találjanak, amelyek összehangolják az érték- és környezetvédelmi szempontokat.
Ma a Wekerletelep Budapest egyik legvonzóbb lakónegyede, amely egyaránt népszerű a családok, a fiatalok és az idősebb generáció körében. A városrész gazdag közösségi életének köszönhetően számos kulturális és közösségi program várja a lakókat és a látogatókat. A zöldterületek, a gondozott parkok és a csendes utcák ideális környezetet biztosítanak a pihenésre és a kikapcsolódásra.
