Lefújták a dunai zátonybulit az élővilág védelmében

Az esemény több éve konfliktus forrását képezte.

Lefújták a dunai zátonyra visszatérő jelleggel megrendezésre kerülő „Helemba Zátonybulit”, amely több éve konfliktus forrását képezi, számolt be róla a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága.

Közleményük szerint a konfliktus tárgya egyfelől, hogy a nagyobb tömegben egyidejűleg megjelenő motoros vízisport eszközök a Duna parti zónájának élővilágát, többek között védett, fokozottan védett halfajok fejlődő ivadékát jelenős mértékben zavarják, másfelől a rendezvény során megtartott koncertek jelentős zaj és fényhatással jártak: a rendkívül hangos zene, az egész este világító nagy intenzitású kivilágítás, a tűzijáték jelentős hatást gyakorolt a környék, így a Duna-Ipoly Nemzeti Park élővilágára.

Az érintett terület része az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X.8.) Korm. rendelettel létesített HUDI20034 kódszámú „Duna ártere” elnevezésű kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek, azaz a Natura 2000 hálózatnak. A Helemba zátony egy különleges, egyedülálló sziget a Duna közepén, mely terület többnyire sekély, kavicsos élőhely, nagy sebességgel, minden vízszintben. Az ilyen területekből sajnálatosan egyre kevesebb van Európában. A biodiverzitás drasztikus csökkenése fókuszba teszi hazánkban is valamennyi védett terület és -érték megőrzésének, védelmének szükségességét

– hívták fel rá a figyelmet.

Dr. Tóth Balázs / DINPI

Hangsúlyozták, hogy a zátonyt nemzetközi figyelem is kíséri. A DANUBEPARKS szövetség létrehozta a Duna-menti szigetek kataszteri listáját, amelyben a különböző természeti állapotú szigetek három különböző kategóriába történő csoportosítása is megtörtént. A legnagyobb természeti értékkel bíró szigetek az „A” kategóriába kerültek.  Ezek mellett a természeti állapotuk függvényében „B” és „C” kategóriájú szigetek jelölése történt. A hazai Duna-szakaszon mindössze 6 „A” kategóriás sziget van, ezek közül az egyik – megítélésük szerint a legunikálisabb – a kérdéses zátony.

Jelentős eseménynek tartják továbbá, hogy a Nemzetközi Ramsari Bizottság idén június 19-én elfogadta, és június 20-án Bécsben ünnepélyesen bejelentette azt, hogy a Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek (Danube Wild Islands) egy nyolc országra kiterjedő nemzetközi Regionális Ramsari Területi Kezdeményezésként (Regional Ramsar Initiative) a Ramsari Egyezmény védelme alá került. A zátony szerepel a Ramsari bizottságnak beadott anyag címlapján.

A zátony és az ahhoz kapcsolódó élővilág megőrzése mind a jelen, mind a jövő nemzedékek számára rendkívül komplex feladat, ennek elérése Igazgatóságunk mellett valamennyi állami és nem állami szerv, illetve valamennyi egyén felelős részvételével, együttes odafigyelésével és belátásával garantálható, közölték.

A rendezvény törlése – melyet üdvözlünk – azt húzza alá számunkra, hogy a kommunikáció eredményt hozhat a különleges és egyedülálló természeti képződmények felelősségteljes használata és így a védelme szempontjából, nem mellesleg képes előmozdítani az azt használók jövőbeni jogkövető magatartását is

– zárták a közleményt.

A tavalyi eseményről készült egy rövid videó összeállítás is, amit alább tudsz megtekinteni.

Kapcsolódó
Kényeztető nyugalom az óceán közepén
Lenyűgöző vendégház, ahol garantált a feltöltődés.