Virágzó vidékünk

Havasi lilék népes csapatai vendégeskednek a Dél-Alföldön

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság/Őze Péter
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság/Őze Péter
Minden év augusztusában rendszeresen felbukkannak a déli tájak felé vonuló havasi lilék.

Magyarországon nemcsak a Hortobágyon, hanem a Dél-Alföldön is minden év augusztusában rendszeresen felbukkannak a déli tájak felé vonuló havasi lilék. A Körös-Maros Nemzeti Park tájain idén szép számban állomásoztak, írta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

Az első, kilenc példányból álló csapatot augusztus 18-án, a kardoskúti Fehér-tó medrének legnyugatibb pontján észlelték igazgatóságunk munkatársai. A kis csapat a kiszáradt mederbe, a sóballák közé ereszkedett be, ahol táplálékul szolgáló ízeltlábúakat, pókokat kerestek. A következő napokban is rendszeresen megfigyeltünk itt havasi liléket. A legnagyobb mennyiséget, 40 példányt augusztus 25-én regisztráltuk, ami ebben a térségben rekordnak számít

– részletezték, és kiemelték, miszerint még az ősz első napjaiban is szép számban állomásoztak, szeptember 4-én 26 példányt láttak egy csapatban.

A Cserebökényi pusztákon augusztus 19-én figyeltek meg először havasi liléket.

A 15 példányból álló csapat a puszta rövidfüvű, szikpadkás részén tartózkodott. Laza vonalban haladva keresgéltek, táplálkoztak, majd egy csoportba állva pihentek, tollászkodtak. Néhány napig maradtak itt. Később Cserebökény egy távolabbi, rövidre legeltetett pusztáján is előkerült 4-7 havasi lile

– emelték ki, és hozzátették, hogy a Dévaványai-Ecsegi pusztákon eddig csupán egyetlen példány bukkant fel. Augusztus végén látták, amint az atyaszegi puszták felett átrepült, de nem szállt le.

A Kígyósi-pusztán a havasi lile szórványos átvonulónak számít.

Nem minden évben bukkan fel, de volt olyan esztendő is, amikor 41 példányból álló csapatot figyeltünk meg. Idén eddig egyetlen példány sem került szem elé

– vázolták fel.

A KMNPI Makói Tájegységét és Kis-Sárrét részterületét ritkán érinti a havasi lilék vonulási útvonala.

Ahogyan az elmúlt néhány évben, úgy az idén sem bukkantak fel errefelé.

A havasi lilék az északi tundrákon költenek, s a telet Afrikában, a Száhel-övezettől délre eső területeken költik. Az Alföld tradicionális megállóhelyüknek számít, tőlünk délebbre már ritkán állomásoznak.

A faj érdekessége, hogy a tojó nagyobb és jóval színesebb, mint a hím. A fészkelésnél is más a feladatmegosztás, mint a legtöbb madárfajnál: a havasi liléknél ugyanis csak a hím kotlik a tojásokon. A fészekhagyó fiókák körülbelül egy hónapos korukban röpképessé és önállóvá válnak. Főleg rovarokat, pókokat, férgeket, puhatestűeket fogyaszt, kis mennyiségben növényi eredetű táplálékot is magához vesz.

A havasi lile természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj, természetvédelmi értéke 50.000 forint.

Kapcsolódó
Hófehér fecskét találtak a madarászok
A madárnak úgynevezett leucizmusa van, amely megakadályozza, hogy a pigment, különösen a melanin, a madár tollán egyenletes eloszlásban helyezkedjen el.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik