Virágzó vidékünk

Egy hétig ünneplik a bikavért Egerben

facebook/Egri Borvidék
facebook/Egri Borvidék
Egerben október 18. és 25. között minden az egri bikavérről szól majd, ugyanis ekkor rendezik majd meg az Egri Bikavér Ünnepi Napokat.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Farkas László, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta, hogy magasabb szintre szeretnék emelni az egri bikavér marketingjét, és a borvidék meghatározó borát társítjuk a gasztronómiával és a művészetekkel – írta meg a Magyar Mezőgazdaság.

Az egri borászok is érzik a borfogyasztás trendváltozásait, de Egerben azt gondolják, hogy a bikavér nagyobb ívű történet annál, hogy a fogyasztási divat miatt lemondjanak róla. Ehelyett az idei Bikavér Ünnepen is megmutatják értékeit, sokszínűségét és egyéniségét, mondta az elnök.

Az éghajlat, a fogyasztói igények és a divat változásainak igyekszünk megfelelni és a konzervatív, klasszikus attitűdű Egri borvidéket ebben valahogyan elhelyezni. Szerencsére azt látjuk, hogy az értékes márkák, mint a bikavér fogyasztása nem csökken. Ez megerősít bennünket abban, hogy elemi kötelességünk ezzel foglalkozni, készíteni

– fejtette ki Gál Tibor borász borász.

Az Egri Bikavér Ünnepi Napok fókusza 2024-ben az egri bikavér, a kultúra, a művészetek és a gasztronómia kapcsolata. Felfedezni hívják a borszeretők mellett azokat is, akik szívesen megismerik, hogyan erősíti többszáz éve a közösségi összetartást az egri bikavér vagy miért tartja ma is folyamatosan lázban a borvidék borászait, séfjeit ez a különleges bortípus.

Az egyik kiemelt program az Egri Bikavér Vacsora-est lesz, ahol neves séfek bikavérrel készült fogásait szolgálják fel, az est háziasszonya pedig Karafiáth Orsolya író, költő lesz.

Aki egy könnyedebb  társasági eseményre vágyik, annak az Egri Bikavér Grand Kóstolófesztivált ajánlják, ahol szabadon lehet felfedezni és megkóstolni több borász bikavéreit és a hozzájuk illő, egri séfek által készített finom falatkákat, közben beszélgetni és élvezni a zenét, a kiállítást és a zsongást.

Az Egri Bikavér Ünnepi Napok gasztronómiai rendezvény sorozat mindent átfogó programeleme az Ízek viadala – főzőverseny egri bikavérre hangolva. A szervezők misszióra invitálják a város séfjeit, hogy találjanak ki Egri Bikavérek mellé illő fogásokat, felhasználva a bort, mint alkotó elemet. Az ételeket a közönség és a szakmai zsűri is pontozza, majd a kettő összegzéséből születik meg a végeredmény, amelyet az egri származású Kautzky Armand, magyar színművész és Stiller Tamás, egri séf hirdetnek ki.

A Taste of Eger: Egri Bikavér Sétálókóstoló résztvevőinek pedig rengeteg történelmi és városi legendával készül a program vezetője, a bikavéreiket bemutató borászok pedig személyes sztorijaikat hozzák Eger különböző, törökök által nyomott hagyott helyszíneire.

A rendezvény részleteiről ide kattintva lehet tájékozódni.

Kapcsolódó
Európa legjobb gasztrofesztiváljai közé került az Egri Bikavér ünnepe
Kelet-európaiként egyedül szerepel a top 10-ben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik