Hatalmas orvhalász-varsát találtak a Tiszában

Legutóbb júniusban találtak egy 8-10 méter hosszú varsát, de a mostani sem volt sokkal kisebb.

Egy hatalmas varsát és két tapogatót találtak a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KTVHESZ) halőrei a Tisza-folyóban, illetve annak árterében – számolt be az esetről a Pecaverzum.

A halőrök a másfél-két méter átmérőjű varsára egy átlagos tiszai járőrözés során bukkantak a folyó sodorvonalában, Tiszaburánál.

Amikor kiemelték a vízből, egy keszeget leltek benne élő állapotban, amelyet visszaengedtek a Tiszába, az illegális halfogó eszközt pedig a KTVHESZ telephelyére szállították.

Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

Tettenérés ebben az esetben nem történt. A varsa a lakott területtel szemben volt a folyóban, tehát kifigyelni úgy, hogy ne vegyék észre, lehetetlen

– nyilatkozta a Pecaverzumnak Donkó Péter ügyvezető igazgató.

A két tapogatót nem a folyóban, hanem annak árterében találták Szolnoknál, azokat is lefoglalták. Nem a mostani az első eset, hogy Tiszaburánál hatalmas varsa kerül elő a Tiszából, legutóbb júniusban egy 8-10 méter hosszú eszközt fedeztek fel.

A kiemelésről videó is készült:

Kapcsolódó
Radarral vették észre a Tiszán az orvhalászok tízméteres óriásvarsáját
Különösen Tiszabura térségében aktívak az orvhalászok, az óriásvarsa mellett találtak már marázsa hálót 40 kiló kecsegével és véghorgot is halmaradvánnyal.