Több olyan cikk megjelent az országos sajtóban, hogy kihalt a falu, azonban ez nem igaz, állítja Kálmán Elek, a Zala vármegyei Felsőszenterzsébet polgármestere.
A településvezető a zaol.hu megkeresésére elmondta, ketten tősgyökeres helyiek, a többiek beköltözők, de mindenki olyan faluképre törekszik, ami vonzóvá teszi településünket, és a rémhírek ellenére nem kerültünk a kihalt települések listájára.
Az elmúlt években gyarapodtunk, érkeztek beköltözők, és nagy öröm, hogy tavasszal gyermek is születik, így már húszan leszünk, akik életvitelszerűen itt élünk, ha nem is ide van mindenki bejelentkezve. Ami szintén örömteli, hogy több fiatal pár él a faluban, akiknél bízunk a további gyermekáldásban
– nyilatkozott Kálmán Elek, aki büszke a rendezett településre, ez az egyik vonzereje Felsőszenterzsébetnek, amely a KSH korábbi adatai szerint az ország öt legkisebb lakosságszámmal rendelkező falujának egyike.
Az egyik helyi lakos, Tamási Ilona Szigetszentmiklósról költözött férjével Felsőszenterzsébetre. 1998 óta járt ide, megtetszett neki a csendes, nyugodt falu, főként a csendet szereti, távol a nagyvárostól. Unokája is ideköltözött barátnőjével azóta már.
Egy másik ott élő, Szentgáli Zoltán még gyerekként került ki az Egyesült Államokba és ott élt több mint 50 évet. Majd mikor nyugdíjas lett, Kaliforniából hazajött. Balatongyöröki kötődésű, Budapesten vannak rokonai. Elmondta, hogy sokáig keresgélt házat, végül talált egyet Felsőszenterzsébeten, amit jó idei nézegetett, nem adták el, ő pedig megvette.
Minden szolgáltatás elérhető Felsőszenterzsébeten, bár térerőt nem mindenhol van.
Temetőkertünk is mindenki tetszését elnyerte. Épült urnafal, felújítottuk a ravatalozót. A villany 1954-től, a vezetékes víz a zalai falvakban elsőként került bevezetésre, azonban gyakran fordul elő csőtörés, ezt meg kellene oldani. A földgáz is mindenkihez be van kötve, de a fűtést többnyire vegyes tüzelésű kazánok biztosítják, még az önkormányzat épületében is fával tüzelünk. Jó a kapcsolatunk a nevünket viselő vadásztársasággal, székházuknak telket biztosítottunk. Működik itt vállalkozás, takarító cég és az erdőbirtokosság. A savanyú, gyenge minőségű földeket több vállalkozó műveli
– magyarázta Kálmán Elek.
Felsőszenterzsébet költségvetése 18,5 millió forint, saját bevételük kevés, ennyiből fejleszteni alig lehet, illetve csak önrészt nem igénylő pályázatok által.
Van olyan falu, ahol viszont a kihalás megállíthatatlan. Egy hajdú-bihari községben például „a fiatalok elmennek, mikor megtudják, hogy 12-szer kell nyírni a füvet egy nyáron”. Borsodban pedig külföldiek vásárolják fel az elnéptelenedő falut.