Apátfalva, egy festői kis település Magyarország Csongrád-Csanád vármegyéjében gazdag történelmi és kulturális örökséggel. A Maros folyó partján fekvő falu számos történelmi esemény színhelye volt az évszázadok során. Az itt élő emberek hagyományai és történetei mélyen összefonódnak a falu mindennapjaival.
Apátfalva története egészen a középkorig nyúlik vissza. Az első okleveles adat a 14. századból maradt fenn, a község neve 1334-ben a pápai tizedlajstromban fordult elő, ekkor már közepes nagyságú Csanád megyei településnek számított.
A település az évszázadok során sokat szenvedett a különböző háborúk és természeti katasztrófák miatt, de mindig sikerült újjáépülnie és fejlődnie. A falu lakói mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak, és az itt található termékeny földek biztosították számukra a megélhetést.
A török hódoltság idején Apátfalva elnéptelenedett, de a 18. század elején újra benépesült. Az ezt követő időszakban a település folyamatosan fejlődött, és a 19. század végére már jelentős gazdasági központtá vált a környéken.
Apátfalván a régi idők emlékei elevenen élnek
Ádók Zsanett – akit már bemutattunk portálunkon – fotográfusként dolgozik. Fő témája a régi mesterségek, a hagyományok, a hagyományos paraszti-falusi életmód megörökítése napjainkban.
Apátfalva nekem nem hely, hanem idő. Egy szelíd időutazás, ami mindig visszavisz valahova, ahol még csend van, ahol az ajtók nem csukódnak be, csak résnyire záródnak, és ahol a fák nemcsak árnyékot adnak, hanem emlékeket is
– kezdte történetét Ádók Zsanett a Sokszínű vidék megkeresésére.
Apátfalva csendes, nyugodt kis falu, ahol a hagyományok és a történelmi emlékek még mindig fontos szerepet játszanak.
Amikor belépek a faluba, a világ halkabb lesz. A szél is másképp fúj, a méhek zümmögése is lassabban forog, mintha az idő kereke csak itt feledkezett volna meg önmagáról. A pad, a régi ház, a repedt vakolat, a feszületek a falakon — mind ismerősek. Nem azért, mert láttam már őket, hanem mert érzem, hogy egy darab belőlem mindig is ide tartozott
– részletezte mit érez, amikor újra abban a faluban lehet, ami minden látogatásnál rabul ejti őt.
Itt olyan világba cseppen az ember, ami mára kincset ér, hiszen a legtöbb helyen ez mára csak a múlt megfakult darabja, de Apátfalván a régi idők emlékei elevenen élnek.
Juci nénik mosolya, Imre bácsik biccentése, a macskák óvatos léptei, a tisztaszoba illata — mind-mind része annak a régi világnak, ami a legtöbb helyen már csak emlék. Itt viszont még él. Itt még nem rohant el minden. Itt a múlt még le tud ülni mellém egy padra, és nem siet el, csak néz velem együtt a fák virágzó ágai felé. Olyankor érzem igazán, miért hoz ide újra és újra a szívem. Nem a fényekért — bár azok is csodálatosak —, hanem azért a csendes bizonyosságért, hogy van még hely a világban, ahol az ember megállhat, és visszanézhet anélkül, hogy bármi is változna körülötte. Egy padon ülök a tavasz közepén, és nem történik semmi. Csak annyi, hogy közben visszatalálok önmagamhoz.
– vázolta fel Zsanett, miért lopta be magát ez a kedves kis falu a szívébe.
A fotográfus Apátfalván nemcsak képeket készít, hanem emlékeket is újraél. Mert itt a múlt nem poros, hanem élő. Itt az idő nem múlik, csak körbejár.
Ezek a portrék egy állandó kiállításhoz készültek, amik az apátfalvi faluházban kapnak majd helyet. A portékon szereplő emberek mind a falu büszkeségei, elismert személyei, úgymond ikonikus alakjai. Apátfalva büszkeségei. Ők mindannyian sokat tettek a faluért vagy olyan személyek, akiknek, ha megemlítik a nevét akkor mindenki tudja kikről van szó
– mutatta be Zsanett Apátfalva büszkeségeit, akiket gyönyörű felvételeken örökített meg.
Mint arról beszámoltunk, csendesen suttognak a múltról a borsodi szellemfalu emlékei, valamint azt is megmutattuk, milyen különleges marsbéli táj lapul a Vértesben, ahol olyan érzése van a látogatónak, mintha egy idegen bolygóra cseppent volna.
A cikkben szereplő fotókat Ádók Zsanett készítette, akinek különleges hangulatú fotóit és élményeit a Régimódi történet-Ádók Zsanett közösségi oldalán is figyelemmel lehet kísérni.
