Különös ékességével, változatos domborzati adottságaival, és kiemelkedő kultúrtörténeti jelentőségével Szigliget hazánk legnépszerűbb helyszínei közé tartozik.
A Badacsonytól nyugatra fekvő települést a Tapolcai-medencéhez soroljuk, a tudományos nyelvezetben Szigligeti Halomcsoport néven terjedt el a hegyekkel, dombokkal tarkított, változatos fekvésű falu.
Szigliget épített öröksége kiemelten gazdag, elképesztő mennyiségű védett épület sorakozik az utcáin, szám szerint 65. A lakóházak többsége a Balaton-felvidéki népi építészeti stílus jellegzetességeit tükrözi, mesebeli hangulatot kölcsönözve az utcáknak.
Ófalu a vár alatt
A szigligeti vár lábánál elterülő Ófalu nádfedeles öreg házai a 18-19. század építkezési szokásait és hangulatát őrzik. A keskeny telkeken egymást érik a nyeregtetős, náddal fedett házak, istállók és pajták, csendesebb napokon olyan érzés itt sétálni, mintha egy skanzenben járnánk.
A parasztházak zömét a várjobbágyok utódai építették, a szép állapotban lévő, egymás fölé épült hófehér házak a régi idők hangulatát idézik. Bár vannak újépítésű házak is, többé-kevésbé azok is a hagyományos építészeti stílust követik. Szigligetre egyébként is jellemző, hogy a tulajdonosok próbálnak vigyázni az épített örökségre, és nem csak a felújított, hanem sok újonnan épült ház esetében is visszaköszön a hagyományos, tájba illő építészeti stílus.
A vár oldalán szőlőskertek futnak, tavasszal pedig virágba borulnak a gyümölcsösök.
A meseszép, nyugodt falucskába bárki ügyesen szerelembe esik
Amberg Anna – akinek gyönyörű fotóit már több alkalommal is bemutattuk a portálunkon – a közelmúltban újra Szigligeten járt, ahol hangulatos fotókon örökítette meg a falucskát.
Sok éve már, hogy Keszthelyen élek. Nagyban segítette a környék megszeretését nekem a Tanúhegyeken való túrázás és a Balaton -felvidék kis falvainak a megismerése. Ezek közül is az egyik kedvencem Szigliget. Szelíd, nyugodt, emberléptékű hangulata mindig magával ragad bármikor ott járok
– részletezte Anna Szigligethez fűződő érzéseit a Sokszínű vidék megkeresésére.




Szigliget legősibb emléke az Avasi templomrom
A romok a hajóállomástól a Badacsony felé vezető műút mellett fekszenek. A kősisakos templom a XIII. században épült román stílusban, de később, mivel a köré települt falu elnéptelenedett, az épület is pusztulni kezdett, ma már csak tornya és hajójának csekély maradványai láthatóak.
Alkotóház, volt Esterházy-kastély
A gyönyörű, védett parkkal rendelkező Alkotóház, az egykori Esterházy kastély a 19. század elején épült, klasszicista stílusjegyeket vonultat fel. Az ötvenes évek óta irodalmi alkotóházként működik. Itt élvezve a balatoni nyarakat Weöres Sándor, Örkény István, Mészöly Miklós, Kassák Lajos vagy Kertész Imre is, de jelenleg is sok kortárs író fordul meg.
Szigligeti vár
Meredeken emelkedik ki a tájból a Szigligeti vár. Sokan a Balaton várának is hívják a festői szépségű környezetben épült erődítményt. Fantasztikus panorámája és a település hangulata tényleg egyedi a balatoni várak körében, számos költőt és festőművészt is megihletett. 1260 és 1262 között építtette a pannonhalmi apátság, majd királyi birtok lett. Egykor a magyar végvárrendszer fontos eleme volt, amit a törökök sem tudtak bevenni.




A vár és az alatta fekvő falu utolsó tulajdonosai – a II. világháború végéig – az Eszterházy család voltak. A várat 2013-ra teljesen felújították.
A kultúrtörténeti és épített értékek mellett Szigliget természeti és tájképi értékei is egyedülállók
A Balaton-felvidéki Vulkáni Területhez soroljuk a különböző vulkáni folyamatok által formált térséget. A Szigligeti bazalttufa, mint építőkő gyakorta visszaköszön a településen. Varázslatos panorámát feltáró kilátóhelyekben is bővelkedik a falu, a Királyné szoknyája (Óvár) épített kilátót hordoz, a Rókarántóról pedig keleti és nyugati irányban élvezhetjük a mesebeli kilátást. A rókarántói Szentháromság kápolna, békés környezetével az egyik legbecsesebb helybéli szakrális építmény.
A közelmúltban bemutattuk Kádár János és a néhai állampárt csodálatos panorámája, de mára lepusztult balatoni villáját, valamint arról is beszámoltunk, hogy szinte ingyen adják a telkeket a festői szépségű Balaton-felvidéki faluban.

