A sztyeplepke (Catoptra thrips, régebbi nevén Paracossulus thrips) elterjedésének európai súlypontja hazánktól keletre található, elsősorban Romániában és Ukrajnában. A faj nemcsak Európában, de Ázsiában is erősen lokális elterjedésű, a legtöbb helyen ritkaságnak számít, sehol sem tömeges – írta bejegyzésében a Duna-ipoly Nemzeti Park.
Egykor még Budapesten és környékén is többfelé előfordult (Kamaraerdő, Újpalota, Rákospalota, Pestlőrinc, Szentendrei- és Csepel-sziget, Csiki-hegyek), mára azonban elterjedési területének nagy részéről kipusztult. Ez leginkább azzal a ténnyel magyarázható, hogy élőhelyeinek a többségét felszántották, vagy beépítették.
A sztyeplepke élőhelyei olyan jó állapotú löszgyepek, melyeken tápnövénye, a gumós macskahere (Phlomis tuberosa) előfordul. A faj egynemzedékes, az imágók (kifejlett állatok) rajzása július közepén kezdődik, és augusztus közepéig tart. Repülésüket már szürkületben megkezdik, viszont aktivitásuk rendkívül rövid idejű, jellemzően a szürkületi időszakot követő órára korlátozódik.
Bár a lepkék megpillantásához többnyire speciális felszerelés és szerencse kell, az aranyszínű levedlett bábbőröket általában könnyebb megtalálni. A Dunántúlon igen ritka, visszaszorulóban levő fajjal van dolgunk. Szerencsére az ország keleti felében még jelentős populáció él.
Beszámoltunk arról is, hogy ritka óriást csalt elő a hortobágyi fénycsapda és lepkeszenzációval találkoztak egy körmendi kertben. De készült egy elbűvölő fotósorozat is Oszikáról, a halálfejes szenderről.
