Virágzó vidékünk

Kecskék tartanak terrorban egy olasz szigetet

Unsplash
Unsplash

Egyre súlyosabb gondot okoznak az olaszországi Stromboli szigetén az utóbbi hetekben az elszaporodott vadkecskék – írja a Szabad Föld. A Szicíliától északra fekvő vulkanikus sziget kedvelt nyári úti cél, ahol a néhány tucat állandó lakos mellé rendszerint turisták százai érkeznek. Most azonban a helyiek szerint a körülbelül kétezerre becsült kecskeállomány már nemcsak a növényzetet pusztítja, hanem a látogatókra is veszélyt jelent.

A La Repubblica olasz napilap beszámolója szerint az állatok egyre agresszívebbek, és nem riadnak vissza attól sem, hogy embereket támadjanak meg. Ez nemcsak a mindennapi életet nehezíti meg, hanem a turizmust is veszélybe sodorja, amely a sziget egyik legfontosabb bevételi forrása.

A helyiek hetek óta próbálják felhívni a hatóságok figyelmét a problémára. Többen egészségügyi kockázatról is beszélnek, hiszen a kecskék jelenléte higiéniai és közbiztonsági kérdéseket is felvet.

Az állatokat el kell szállítani, vagy más megoldást kell találni. Ez így nem maradhat

– nyilatkozta egy ginostrai lakos, aki szerint a helyzet tarthatatlanná vált.

A közösség most sürgős beavatkozást vár, mert attól tartanak, hogy ha nem sikerül kezelni a helyzetet, a sziget hírneve és turisztikai vonzereje is komoly kárt szenvedhet.

Korábban megírtuk, hogy rendkívüli utód született egy kecske és egy birka nászából, alpesi kecskék tetemeire bukkantak Hatvanban és megvadult kecskék ugrándoztak az M2-esen.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik