Virágzó vidékünk

Elkezdődött az őszi hajózási szezon a Balatonnál

mti/bodnár boglárka
mti/bodnár boglárka
Ritkultak a járatok.

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok – közölte a Balatoni Hajózási Zrt.

A két fő útvonalon, Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Tihany-Balatonfüred között szeptember 28-ig még naponta, aztán már csak szombat-vasárnaponként, illetve az október 23-26. közötti hosszú hétvégén indulnak járatok.

Hétvégeken és a hosszú hétvégén közlekednek még menetrendi hajók Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Szigliget, valamint Révfülöp kikötőiből is.

A kompok továbbra is 30 percenként járnak, Szántód felől 7.00 és 21.00 óra között, Tihany felől 7.15 és 21.15 között. (MTI)

A balatoni kompok menetrendje már augusztus 25-től megváltozott. A főszezonban tűzijátéknéző hajókat is indítottak augusztus 20-án a magyar tengeren, ahol idén is megválasztották a Balaton legszebb strandját.

Kapcsolódó
300 millió köbméter víz hiányzik a Balatonból
Az intenzív párolgás és az aszályos nyár áll a jelenség hátterében.
Olvasói sztorik