Magyarországon a védett mocsári teknős az egyetlen őshonos teknősfajunk, amely vízhez kötődő életmódot folytat: mocsarakban, állóvizekben, lassú folyású folyók árterében él. Elsősorban ragadozó, másodsorban dögevő, de a kifejlett egyedek nem vetik meg a növényi eredetű táplálékot sem és ősz elején mennek vissza a vizes élőhelyeikre a fiatal egyedek.
A Körös-Maros Nemzeti Park írt arról weboldalán, hogy május végén, júniusban a párzást követően a nőstények akár két kilométerre is eltávolodhatnak a víz közeléből, hogy lerakják tojásaikat. Ha a nőstény teknős talál egy neki tetsző helyet, akkor a vizeletével fellazítja a talajt, így kaparja ki az üreget, ahová a kis tojásait belerakja. A 2,5-3 cm-es tojásoknak hosszúkás alakjuk van, héjuk meglepően kemény.
A kikelést követően a kis teknősök kerek alakúak. Méretük egy kétszáz forintoshoz hasonló.
Ezért fordulhat elő, hogy szeptember elején, ha napos az idő, akkor egészen meglepő helyen találkozhatunk pici, apró teknősökkel, ott is, ahol nem is sejtenénk a közelben vizet. Ha a fiatal egyedek megtalálják a számukra megfelelő vizes élőhelyet, akkor megkezdik önálló életüket. Szúnyogok lárváival, apró vízi puhatestűekkel illetve elpusztult állatokkal táplálkoznak.
Sajnos a teknőstojások jelentős részéből sohasem kelnek ki a fiatal egyedek, ugyanis a rókák és a vaddisznók is előszeretettel keresik a teknősfészkeket és megeszik a tojásokat. Tíz fészekből jó, ha kettő-háromból kelnek ki teknősök. A kikelés sem jelent azonban garanciát az életben maradásra, ugyanis a vízhez vándorló apróságok igazi csemegét jelentenek a gólyák, gémek és sirályok számára, a vízparton pedig a nagy kócsagok és szürke gémek jelentenek rájuk nagy veszélyt. Ha pedig országút keresztezi vándorlásukat, az autók sem kímélik az apróságokat…
Korábban arról is írtunk, hogy veszélyes lágyhéjú teknőst fogtak a tatabányai tóban, majd jött a meglepetés is, egy szekszárdi kertbe pedig Magyarországon nem őshonos teknős sétált be. És 400 milliót költenek a mocsári teknősök megmentésére.
