A Külső-Béda Kölked mellett, a Duna ártéri erdői között húzódik. A Béda–Karapancsa Tájvédelmi Körzet a Duna-Dráva Nemzeti Park része, amely a Duna két oldalán elterülő, sík vidék. A tájegység a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő vizes élőhelyeit foglalja magában, amely egyedülálló természeti környezetet kínál. Ezen a helyen a horgászat élménye összefonódik a békés a táj varázsával. A vidék hangulatos, vadregényes, olykor érintetlen természeti képet mutat.
Köled közel 7 kilométer hosszú és átlagosan 100 méter széles holtág és a Duna jobb partján terül el, mintegy 71 hektáron. Átlagos mélysége 2,5 méter, vizét időről időre a Duna árhullámai frissítik, így mindig változatos képet mutat. Medre helyenként feliszapolódott, partjait nádas és vízi növényzet szegélyezi. A holtág tulajdonosa a Magyar Állam, vagyonkezelője a Gemenc Zrt., természetvédelmi fenntartását a Duna–Dráva Nemzeti Park végzi.
Györkő Zsombor – akinek gyönyörű fotóit már több alakalommal is bemutattuk a portálunkon -, ezen a vadregényes helyen tett látogatást, ahol nem mindennapi élményben volt része. Itt találhatóak ugyanis azok a titokzatos hajóroncsok, amik időről-időre előbukkannak a Duna alacsony vízállása esetén.
A Duna alacsony vízállása miatt kibukkant roncsok már nem először láttatják magukat, de még mindig sok az ismeretlen tényező a számukat és az eredetüket illetően. Az elmúlt időszak gyorsan apadó vízszintje ismét láttatni engedte a Mohács alatti Duna-szakaszon található Gabriella-sziget belső ágában elsüllyedt hajók roncsait
– vázolta fel Zsombor a hajóroncsokkal való találkozását a Sokszínű vidék megkeresésére.
Ez a különleges látványosság számos látogatót vonz a területre, és sokakat érdekel, hogy milyen hajók voltak ezek, és hogyan süllyedtek el.
A hajóroncsok megközelítése nem egyszerű, Kölkedről egy jó 7-8 km-es túrával lehetséges csak a Külső-Béda holtágon keresztül, de megért,e ugyanis ilyet nem mindennap lát az ember
– részletezte élményét.
Történetük azonban nem olyan egyértelmű és sokféle sztori kering róluk. Az egyik legelterjedtebb téves feltevés szerint a hajókat az 1960-as évek vége felé süllyesztette el folyamszabályozási célokból a Vízügy akkori elődje. Ez természetesen nem igaz.
Valószínűbb, hogy a területen megtalálható négy roncsot a második világháborúban süllyesztette el a szovjet hadsereg. Ezek közül egy az 1895-ben alapított és 1948-ig működött Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR) csöves pontonja volt. A további három roncs pedig a Honvéd kincstár tulajdonában állt: az egyik egy katonai ponton, a másik egy szivar alakú aknarobbantó/aknakutató vasdereglye, a harmadik egy aknarobbantó/aknakutató fadereglye
– osztotta meg a hajók történetét a fiatalember.
A roncsok egyébként akkor bukkannak elő, amikor a mohácsi vízmérce szerinti 270 cm-es vízállásnál alacsonyabban van a Duna vize.
Mint azt a közelmúltban bemutattuk, a nyugalom szigete a Balaton meseszép falucskája, valamint egy különleges helyre is elkalauzoltuk Olvasóinkat, mégpedig a Kelet-Mecsek piciny falucskájába, amit szépsége és gyönyörű fekvése miatt magyar Svájcként is emelgetnek.
A cikkben szereplő fotókat Györkő Zsombor készítette.
