Virágzó vidékünk

Történelmi időutazással kényeztet a Kőszegi-hegység nyugalmat árasztó mesefaluja

Végh Katalin
Végh Katalin
Kristálytiszta levegő és festői környezet öleli körbe a látogatókat.

Szombathelytől északra a Kőszegi-hegység lábánál, az Alpokalja legszebb falvának szomszédságában épült fel egy különleges üdülőfalu, Novákfalva. A festői környezetben meghúzódó, kristálytiszta levegőjű üdülőfalu a nyugalom és a csend szigete, ahol a rohanó világot hátrahagyva megnyugszik a lélek.

Velem települést Vas megyében találhatjuk meg. Elhelyezkedését tekintve igen közel fekszik az osztrák határhoz, valamint Kőszeghez. Rendkívül híres a település 100 éves pálinkafőzdéjéről, illetve a csodás Írottkő Natúrpark egy része is itt található. Kirándulóknak, túrázóknak remek lehetőséget biztosít, hiszen gyönyörű hegyvidéki és dombos tájak veszik körül.

Végh Katalin – akinek a gyönyörű felvételeit már több alkalommal is bemutattuk a portálunkon – ezen a meseszép helyen járt.

A Kőszegi-hegység és a környéke minden évszakban hívogat. Télen az Írottkő a legkedvesebb kirándulási, túrázási helyünk, a többi évszakban is szívesen látogatjuk a környéket

– részletezte Katalin a tájhoz fűződő érzéseit a Sokszínű vidék megkeresésére.

A keresztény magyar állam alapításának 1000. évében 2001. októberében nyílt meg Novákfalva Üdülőfalu és Millenniumi Emlékpark. A létesítmény alapítójának, Novák Tamásnak az volt a célja, hogy a vendégekben erősödjön a magyarságtudat, mélyüljön a kötődés a magyar nemzet múltjához és kultúrájához.

Harmadik alkalommal utaztunk a Szombathelyhez közeli, Velem település kapujához, a novákfalvai hangulatos üdülőfaluhoz. Az utolsó látogatás óta is sokat fejlődött, szépült a hely, hatalmas nyugalmat áraszt, mélyeket szippanthatunk az alpokaljai friss levegőjéből. Megismerhetjük a magyar múltat és népművészeti értékeket. Ez az a hely ami visszahív, a hely egy igazi mesefalu

– mutatta be Katalin Novákfalvát.

Az alábbi galériában bepillantást nyerhetünk ebbe a különlegesen szép mesevilágba. 

24 fotó

A magyar múlt értékei

A falu házacskái kívül-belül őrzik a népi építészet hagyományos motívumait, faragott tornácaik és a belső berendezés is ennek jegyében születtek meg.  A házak berendezési tárgyak is kézzel készültek, faragottak, festettek, a magyar népi motívumok jelennek meg itt is. A bejárat mellett szintén faragott oszlopokon a honfoglalók foglalkozását, viseletét, ékszereit, tárgyait lehet megismerni.

A kicsiny tornácos házikók közt sétálva valódi falukép élménye ébred bennünk; a házak által körbeölelt nagyobb terek igazán településszerűvé varázsolják az üdülőfalut. A gondozott előkertekben tavasztól őszig számtalan növény pompázik és csalogatja a látogatók tekintetét. Ezek a színes virágokkal és gyönyörű növényekkel beültetett kertek igazi bájt adnak a falucskának.

Az utcákon haladva lépten-nyomon a honfoglalás kori és avar kori emlékekkel találkozhatunk. A jurta alakú épületekben kiállításokat és megemlékezéseket rendeznek. A szoborgyűjtemény olyan magyar embereknek állít emléket, akik fontos szerepet játszottak a különböző korok történelmében és kultúrájában.

A Millenniumi Emlékmű a falu szabadtéri temploma

A területet cölöpök veszik körül, mely a honfoglalás kori cölöpvárakra emlékeztet. A felszentelt területet mesterséges patak különíti el a világi résztől, de híd kapcsolja össze őket, így alkotva egységet. A híd két oldalán a zöldhalompusztai leletből származó szkíta aranyszarvasok másolatai láthatók.

Végh Katalin

A bejáratnál 21 faragott oszlop áll, a honfoglalókról készített rajzokkal, valamint régészeti leletek képeivel. Az üdülőfalu kerítése mentén 74 kopjafa áll, amelyek a 64 vármegyét, a nyolc horvátországi vármegyét, Budapest székesfővárost, valamint magát a történelmi Magyarországot szimbolizálják. Érdekes látnivaló még a kalotaszegi harangtorony.

Trianonnak kiemelkedő szerep jutott Novákfalván, hiszen minden délután fél ötkor – a békediktátum aláírásának időpontjában – megszólal a trianoni emlékharang, amely két percig tartó zúgással idézi fel a magyar történelem tragikus fejezetét.

Mint azt bemutattuk van egy hely a Vértesben, ahol úgy érzi magát a látogató, mintha egy idegen bolygóra cseppent volna. A marsbéli táj bepillantást nyújt az évmilliókkal korábban létezett világba. Elkalauzoltuk Olvasóinkat a Balaton meseszép falucskájába is, ahol a macskaköves utak, a nádtetős házak és a páratlanul szép kilátás azonnal rabul ejti a szíveket.

Kapcsolódó
Felejthetetlen élményt kínál a Káli-medence tüneményes falucskája
Salföldet a béke és a nyugalom járja át, amit a gondozott porták, a gyönyörű virágokkal teli kertek olyan különlegessé tesznek, hogy az itt töltött idő alatt megnyugszik a lélek.
Olvasói sztorik