2025. szeptember 28-án vasárnap délután a kellemes őszi időben kirándulni indultunk a családommal, hogy egy nógrádi kis falu mellett lévő hatalmas erdőségben barangoljunk, miközben a gombák és a természet szépségében gyönyörködünk. Azonban az élet közbeszólt.
A hatalmas mezőn szedtük a lábunkat, és már szinte karnyújtásnyira volt az erdő, amikor egy dámszarvas bikán akadt meg a tekintetünk. A fiatal bika ugrott ide, majd szökkent oda, azt hittük boldogan játszik önmagában. Fényképezőgépemmel ráközelítettem, amikor láttam, hogy itt nem boldogságról van szó, hanem ez a fiatal bika bizony az életéért küzd
– így kezdődött a szarvasbika megmentésének a kalandja.
Kinek szóljunk, hogyan segítsünk rajta, tettük fel a kérdéseket, hiszen abban biztosak voltunk, hogy segíteni kell, mert látszott az állaton, hogy nagy bajban van és teljesen kimerült. Mind a két szarvára vastagon rá volt gabalyodva villanypásztor madzag, ami sajnos a nyakát is foglyul ejtette és hurokban tekeredett rá.
Szerencsénkre éppen jött egy úriember, aki a szomszédos terület kezelője, szóltunk neki, hogy nagy a baj, és hogyan tudnánk segíteni. A párom próbálta a vadat maradásra bírni, több kevesebb sikerrel, a fiatalember pedig a vastag madzagot akarta levágni, hogy ne fojtsa meg magát az állat. De nem csak a nyakán lévő madzagot kellett levágni, hanem az agancsába gabalyodott villanypásztort is el kellett távolítani, mert több helyen is foglyul ejtette a bikát, ami miatt nem tudott szabadulni
– indult az erőt próbáló küzdelem, aminek a célja az volt, hogy a fiatal szarvas életét megmentsük.
Azt tudni kell, hogy a vad fél az embertől, félelmében támadhat, így egy szarvas megközelítése nem veszélytelen, sőt egy nagyon kockázatos dolog. A kockázat vállalva lett annak érdekében, hogy a szarvas életben maradhasson, hogy élete megmeneküljön.
Hosszú küzdelem árán – kihasználva, hogy a dámbika egyre fáradtabb lett és pár nyugodtabb pillanatot adott a megmentőknek -, végül sikerült kimenteni a villanypásztor fogságából, így visszakapta a szabadságát, és az esélyt az életre. Hiszem, hogy a hosszú órákon át tartó szenvedés, valamint az ember közelsége a mentés alatt nem okozott neki akkora stresszt, hogy végzetes lenne a számára
– bízom benne, hogy azóta megnyugodott, és újra szokott kis életet tudja élni.
Számomra nagyon felháborító, hogy tudtommal jelenleg jogszabály nem kötelezi a gazdákat a földeken hagyott kötözőanyagok és villanypásztorzsinórok eltávolítására. Pedig fontos lenne erre nem csak odafigyelni hanem a gazdákat kötelezni, felszólítani, és, ha nem teljesítik büntetni, hogy a használaton kívüli, sok esetben már sérült villanypásztorokat ne hagyják kint a földeken.
Sajnos hazánkban is gyakori probléma, hogy a gímszarvasok és dámbikák agancsai beleakadnak a földeken hagyott bálahálókba, madzagokba vagy villanypásztorba. Jobb esetben a trófeás vad egy madzag gombolyaggal hagyja el fejdíszét, azonban gyakran megesik, hogy a kötöző okozza a halálukat.
A lehető legnagyobb veszélyt az jelenti a vadak számára, amikor a zsinór vagy villanypásztor nagyobb része a földben, míg kisebb darabja a felszínen van. Ezekbe az állat annyira belegabalyodhat, hogy végül nem bír kiszabadulni, és nagy szenvedés közepette elpusztul. Ahogy a vad szabadulni próbál, egyre jobban magára tekeri a zsinórt, ha pedig a torkára is rátekeredik akkor az az állat fulladáshoz vezet. Valamint sajnos az is előfordul, hogy a mozgásában korlátozott állat éhen vagy szomjan hal, de akár az eset miatt elszenvedett stressz miatt veszti el az életét.
A természet mindig ad. Sok szép pillantott, rengeteg élményt és olykor nehéz perceket. A Varázslatos természet Facebook oldalamon pedig ezeket a megfigyeléseket osztom meg történetekbe foglalva saját fotóimmal színesítve.
Különleges fotókon bemutattunk egy fiatal gímszarvasbikát is, akinek nem mindennapi fejdísze volt, valamint egy kedves fotósorozatot is megosztottunk, melynek főszereplője egy leleményes mókus.
A cikkben szereplő fotókat Miskolczi Tímea Panny készítette.
