Október elején ismét megmozdult a víz Tatán: a vecserei zsilipnél Kálmán Zsolt vízkormányos és Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tatai szakaszmérnökségének vezetője elindította az Öreg-tó őszi vízeresztését. A munkafolyamatot az előírt üzemrend alapján végzik, legalábbis egyelőre – írta a kemma.hu.
Az Öreg-tó üzemrendje egy sok szereplő által megalkotott kompromisszum eredménye. Nem kényünk-kedvünk szerint változtatjuk a vízszintet, hanem az összes érintett – az önkormányzat, a vízi sportolók, a város, a halászok, a természetvédők, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park – bevonásával megfogalmazott rend szerint
– mondta a portálnak Molnár András.
A szabályozás már közel tizenöt éve működik, és bevált. Csak nagyon ritkán, különleges esetekben térnek el ettől, idén is ilyen alkalom következik.
A megszokott üzemrendtől most valamelyest el kell térnünk, mivel Tatán rendezik meg a Ramsari Városok 2025. évi nemzetközi szakmai találkozóját. Hogy minél több madárfajt tudjunk idecsalogatni a konferencia idejére, a télen megszokottnál kissé magasabban tartjuk majd a vízszintet
– említette a szakember.
Az üzemrendtől való eltéréshez minden érintett szervezet hozzájárulását be kell szerezni. A módosítás átmeneti, és a Vadlúd Sokadalom idejéig marad érvényben. A halászatot így végre lehet hajtani a rendezvény előtt, és a vízimadaraknak is lesz lehetőségük rátalálni a vízi élőhelyre. Mindezt szigorúan úgy, hogy az ne veszélyeztesse a természetvédelmi szempontokat.
Eddig mintegy négyszáz liter folyt le másodpercenként az öt zsilipen keresztül az Által-érbe az Öreg-tóból. Most, hogy megindul a vízeresztés, már ezer liter másodpercenként. Ezzel az intenzitással két centiméterrel tudjuk csökkenteni a tó vízszintjét naponta
– közölte Molnár András.
Tatát Ramsari Város címmel tüntették ki, elismerve a település tevékenységét a vizes élőhelyek védelméért. Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiváljára, a Vadlúd Sokadalomra hosszú évek óta Tatán kerül sor, amikor az Öreg-tó partján 40-50 ezer vadlúd reptében lehet gyönyörködni.

