A Magyar Haltani Társaság (MHTT) „Mit fogtam?” rovatában újabb ritkán előforduló halról esett szó, ráadásul a horgász elsőre a kifogott példányt egy Magyarországon – a rendszertani változások miatt – nem is fellelhető fajként azonosította, írta a Pecaverzum.
Az Által-ér Dunához közeli szakaszán fogtam ezt a halat. Szerintem fenékjáró küllő, de szeretném kérni a megerősítésüket
– írta az MHTT-nak címzett levelében a horgász.
A szakértők választ adtak rá, hogy milyen hal került a pecás horgára.
A képen látható hal hát- és farokúszója erősen pettyezett, ez a hazai küllőink közül valóban csak a korábban fenékjáró küllőként ismert fajra jellemző
– válaszolták.
Ezt a fajt genetikai vizsgálatok alapján három fajra bontották.
Azok közül nálunk csak kettő, a dunai és a tiszai küllő él. Ezt a két fajt genetikai vizsgálattal, vagy az élőhelyük alapján lehet egymástól elkülöníteni
– hangsúlyozták.
Végezetül megállapították a fentiekre alapozva, hogy a fényképén egy dunai küllő (Gobio obtusirostris) látható.
Mint arról beszámoltunk, szellemharcsát fogtak Maconkán, majd jött a soha nem látott meglepetés, valamint arról is hírt adtunk, hogy aranyszínű gigaharcsákat fogtak Alcsútdobozon.

