A szikes tavak Európa egyik legkülönlegesebb és legveszélyeztetettebb élőhelyei közé tartoznak. Összterületük mindössze 230 ezer hektár egész Európában, ebből 206 ezer hektár Magyarországon található, vagyis ezeknek az élőhelyeknek szinte a teljes európai állománya hazánkhoz kötődik.
A tavak folyamatos kiszáradása azonban komoly veszélyt jelent az itt élő, földön fészkelő madarakra – többek között a nagy godára, a piroslábú cankóra és a bíbicre. Megmentésükre indult az a természetvédelmi projekt, amelyről a InfoRádió is beszámolt.
Ha szikes tavat akar valaki találni, minimum el kell menni Belső-Ázsiába, Kelet-Oroszországba, Kazahsztánba, Mongóliába, ezért nagyon egyediek és nagyon-nagyon veszélyeztetettek
– mondta az InfoRádiónak Tokody Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fajmegőrzési osztályának munkatársa.
A szakember szerint a probléma gyökere az, hogy az 1950-es évek óta folyamatosan csökken a talajvízszint Magyarországon. A szikes tavak ugyanis speciális geológiai képződmények: az úgynevezett feláramlási zónákban alakulnak ki, ahol a mélyből érkező vizek hozzák létre a szikes talajokat. A talajvízszint csökkenésével ezek a vizek egyre nehezebben érik el a felszínt.
Nem segítenek a különböző humán beavatkozások, a csatornarendszerek létesítése és fenntartása. Az Alföldön 46 ezer kilométernyi csatorna van, főleg belvízlevezető csatornák, ezek folyamatosan húzzák le az elmúlt 50-60 évben a talajvizet, és tudottak a klímaváltozás mindenki által ismert hatásai is
– magyarázta.
A szikes tavak nemcsak geomorfológiai szempontból különlegesek, hanem kémiailag is extrém élőhelyek. Oldott sótartalmuk rendkívül magas: míg a tengerek átlagos sótartalma körülbelül 35 gramm literenként, addig egyes hazai szikes tavak – például a fülöpházi Szappan-szék – elérték a 70 gramm/literes értéket is.
Ez az extrém környezet olyan madárfajoknak ad otthont, amelyek máshol nem vagy csak nagyon ritkán tudnának megélni.
Mivel az élőhelyük folyamatosan csökken, ezért a projekt ezt hivatott bizonyos mintaterületeken, több mint ezer hektáron megelőzni és gondoskodni, hogy a költési siker növelésével ezek egyre többen legyenek – hangsúlyozta a projekt vezetője.
Korábban már írtunk róla, hogyan tűnt el újabb szikes tó az Alföldön, és arról is, hogy olykor marsbéli tájra hasonlítanak.

