Virágzó vidékünk

Kemény fagyban is kitartanak a darvak Kardoskúton

Pacsek István Szilárd/Körös-Maros Nemzeti Park
Pacsek István Szilárd/Körös-Maros Nemzeti Park
A még itt maradt néhány száz daru a 10 centimétert meghaladó hóborítás ellenére is képes táplálékot találni.

Az utóbbi évek enyhébb telei látványosan átalakították a darvak vonulási szokásait: nemcsak az útvonalaik és pihenőhelyeik változtak meg, hanem az is egyre gyakoribb, hogy nagy számban áttelelnek Magyarországon. Ennek egyik legfontosabb példája a kardoskúti Fehér-tó térsége.

A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint az előző, 2024/25-ös tél elején az enyhe időjárásnak köszönhetően 30 ezer darut számoltak a térségben. Az idei tél elején  mintegy 9000 példány tartózkodott itt, karácsony napján pedig még 8800 darut számoltak. Az év végi lehűlés ellenére január elején is több ezer madár maradt a térségben.

A keményebb fagyok beköszöntével – amikor a hőmérséklet január elején helyenként –17 °C-ig süllyedt – az állomány fokozatosan csökkenni kezdett, de a darvak nem hagyták el teljesen a területet. Január 11-én 500 példányt számoltak a szakemberek. Hasonlóan hideg, -16,5 fok volt január 12-én is, ennek ellenére ezen a napon is még 220 daru kitartott a térségben.

Pacsek István Szilárd/Körös-Maros Nemzeti Park

Amikor a fagyok beköszöntöttek, akkor a darvak átköltöztek a Fehér-tóról a Kisbogárzói-tóra, mert ott a récék egészen január 9-ig egy lihogót tartottak fenn. Később azonban ez is befagyott, így a darvak, vagy a Kisbogárzói-tó befagyott, hóval borított medrében, vagy a környező gyepeken éjszakáztak, de ragaszkodtak a helyszínhez. A folyékony víz hiánya azonban az éjszakázásukat nehezítette, emiatt is csökkent az egyedszámuk

– írják a közleményben.

A még itt maradt néhány száz daru a 10 centimétert meghaladó hóborítás ellenére is képes táplálékot találni, ugyanazokat a szántóföldeket használva, ahol a havazás előtt is táplálkoztak. A szakemberek szerint egy újabb enyhülés esetén a Kardoskúti Fehér-tónál telelő darvak száma ismét növekedhet.

Korábban írtunk arról, milyen az élet a téli pusztákon, és arról is, hogy különleges téli vendégek érkeztek az alföldi pusztaságba.

Kapcsolódó
Alföldi homokpusztáink gyönyörűsége 2026-ban az év vadvirága
Kisebb állományai közül sok megsemmisült az utóbbi időben a különböző beruházások, emberi beavatkozások következtében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik