Életmód

Emlékeztek rá? 20 esztendeje alig 12 évesen ő nyerte meg a Ki mit tud?-ot

Az egész ország rajongott a kisfiúért, aki hegedűjátékával elkápráztatta a nézőket.

Hol van már a tavalyi hó, hol van a Ki mit tud? A Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsora 1962 és 1996 között összesen tíz adássorozatot ért meg. A két évtizeddel ezelőtti, utolsó megmérettetésen ismerte meg az ország az akkor 12 esztendős mihálygergei kisfiút, Lenkó Pétert, aki a szóló hangszeres zene kategóriát megnyerte.

Addigi pályafutása nyitott könyv volt. A salgótarjáni zeneiskolában tanult népi hegedülést Hrúz Dénestől, a Düvő együttes vezetőjétől. A Ki mit tud? után zenei tanulmányaimat 2002-ig folytatta, abban az évben érettségizett, de akkor már zenekarban is játszott.

foltzenehu

A hangszerek már kisgyerekként is nagy szerepet játszottak életében, kíváncsiskodva figyelte, mitől szól jól egy hegedű, mi különbözteti meg a hegedűt a másik hegedűtől. Ennek köszönhetően 2003-ban beiratkozotta Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskolájába.

Inas éveimet Gödöllőn Rácz Barnabás hangszerkészítő mester nagybőgő műhelyében töltöttem. A három év tanulóidő alatt megismerkedtem a nagybőgők és a kisebb vonós hangszerek készítésével és szakszerű javítási és restaurálási technológiájával. Számos nagy értékű nagybőgőt restauráltam mesterem vezetésével. 2006-ban szakvizsgáztam, 2007-ig segédként dolgoztam mesterem műhelyében, majd 2007 tavaszán megnyitottam saját műhelyemet Mihálygergén – írja weboldalán.

folt2

Megszerzett ismereteit azóta kamatoztatja. Számos új készítésű hangszer került ki műhelyéből, valamint a környékbeli zeneiskolák hangszerparkját is ő tartja karban illetve szükség esetén javítja azokat. A zenélésből fakadóan sok zenész ismerőse van, akik közül sokan megtisztelik bizalmukkal és nála készíttetnek és javíttatnak hangszert.

Jó érzéssel tölt el, ha romos állapotú, sokszor szakszerűtlenül javított komoly mesterhangszerek hangját adhatom vissza, és menthetem át a jövőnek. Hiszem, ha egy régi hangszer újjászületik, már megérte ezt a hivatást választanom – vallja Lenkó Péter.

folt4

A fiatalember életét természetesen a muzsikálás is végigkísérte a 20 évvel ezelőtti Ki mit tud? siker óta: a hegedűs 2007-től a salgótarjáni Folt zenekar prímása. Az öt fős, népzenét játszó  csapat járja az országot, és megannyi külföldi vendégszereplésen van túl. Több néptáncegyüttes állandó kísérője a zenekar.

folt3

A Ki mit tud? egykori 12 éves győztese ma már boldog családapa: Zalán fia 6, Alina Annabell lánya 6 hónapos múlt. Legyen még nekik is sok örömük az apuka zenéjében!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik