Videó

Bámulatos a bolygónk, a Föld

A dokumentumfilm sorozat második évadjának előzetese azért tűnt csodálatosabbnak, mint David Attenborough korábbi filmjei (mint például ez), mert az is, és ezt maga a természettudós mondja.

A technológia és a felvételek egyedülállóak. Tíz évvel ezelőtt képtelenség volt ilyen filmeket készíteni

– vélekedett Attenborough.

A sorozat második évadjához 40 országban összesen 117 alkalommal forgattak a legmodernebb technikai eszközök segítségével.

Az első évadban isteni perspektívában fókuszáltunk a bolygóra, a másodikban viszont saját szemszögéből mutatjuk meg az állatok életét

– fogalmazott Mike Gunton producer.

A vizuális hatások miatt olyan, mintha az állatoknál lennének a kamerák. Olyan pozíciókban helyeztük el az eszközeinket, ahol operatőr korábban sosem filmezett. Az állatok szinte maguk készítik a felvételeket: ahogy elhaladnak a kamerák előtt, azok bekapcsolnak.

Gunton példaként említette, hogy a hóleopárdokat korábban csak kilométerekről tudták lencsevégre kapni. Most újra visszatértek élőhelyükre és tucatnyi rögzített kamerát helyeztek ki a szabadban.

És ha már becsülettel végig olvastad a film háttérsztoriját, megérdemled, hogy mosolyt csaljon az arcodra a világ egyetlen barna színű pandamacija. 

(Independent) – Címfotó: fuzzfix.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik