Kertünk-Portánk

Tudjátok, hol alszanak a madarak? És azt, hogy mivel etethetjük őket?

A téli madárvédelem korántsem merül ki a madarak táplálék- és vízutánpótlásának biztosításában.

Ennél jelentősen többet tehetünk az odúköltő énekesmadarakért azzal, ha odúkat is telepítünk az etetők közelébe. Ezek a fajok ugyanis a közhiedelemmel szemben nem csak a költési időszakban használják a fák üregeit, épületek hasadékait. A cinegék és verebek téli túlélési stratégiájának fontos részét képezi a szélvédett, hőmérsékletileg kiegyensúlyozottabb éjszakázóüregek akár közös használata is.

Általános javaslat, hogy az odúk röpnyílása lehetőleg ne észak felé nézzen

Az ilyen odúknál nagyobb esély van a beázásra, ami a hideg széllel együtt hátrányosan befolyásolja az odúk mikroklímáját, különösen télen. Ha lehet, az odúk támaszkodjanak a fa törzséhez, de ha ez nem megoldható (például nagyobb bokorban), az sem baj, a madarakat a fészkelő- és éjszakázóhely lengő mozgás nem zavarja.

 Mi történik éjszaka a kis testű madarakkal?

A kistestű madarak normál testhőmérséklete emberi szemmel nézve rendkívül magas, 41-43 C° között alakul. A nem vonuló fajok, mivel nincs rá szükségük, nem halmoznak fel jelentős mennyiségű, zsír formájában tárolt energiatartalékot.

Ezeknek a madaraknak a túlélésében alapvető fontosságú, hogy a rövid téli nappalokon, amikor gyakran még nyolc órájuk sincs a táplálkozásra, megfelelő mennyiségű élelmet találjanak és tudjanak elfogyasztani. 

Ez biztosítja számukra a nappali anyagcsere szükségletet és a leghidegebb éjszakai órák átvészelését. Ebben segíthetünk nekik a téli madáretetéssel. A nagy forgalmú etetők máról holnapra történő, télközepi felszámolása éppen azért jelent problémát, mert az ezt követő napokban nagy az esélye annak, hogy az üres etetőnél hoppon maradt madarak a nappal fennmaradó óráiban nem találnak elegendő élelmet. Ilyenkor, ha az éjszakai hőmérséklet -10 C° körül vagy ez alatt alakul, nagy az esélye annak, hogy az éhező, legyengült madarak hajnalra megfagynak. -írják az MME szakemberei.

Fotó: Brarrier Kelly
Fotó: Brarrier Kelly

 Mivel etessük őket?

A kenyér nem csak az emberi szervezet számára egészségtelen nagy mennyiségben, de a madarak piciny begyének sem tesz jót. Szó szerint beledagad az élesztős fehérlisztes étel. Ezért hívják fel a figyelmet, hogy inkább próbálják a saját kis testüknek szükséges élelemmel etetni őket..
A téli madáreleségeknek három nagy csoportja van, ezeket lehetőleg együtt kell alkalmazni.

  • Ezek közül az első a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni.
  • Az eleségek második csoportját az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó képezi. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot és vajat is kiteszünk, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.
  • Az olajos magvak és állati zsiradék mellett gyümölccsel, leginkább almával etessük.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik