Kertünk-Portánk

Mesebeli üvegszentély az erdő ölelésében

Pillangók, madarak, virágok borítják az egész házat.

Az idilli környezet ideális helyszínt nyújtott Neile Cooper művészetének bemutatásához. A festőművész és üvegékszer-készítő hölgy visszavonult a természetbe, és New Jerseyben lévő otthona mögött építette meg a mesés üvegkabint.

Amikor elkezdtem, nem volt igazi kihívást jelentő munkám, én pedig egy nagy projektre vágytam – mondta a művész. – Ebbe belemerültem: két kezem munkájával és szüleim segítségével azt hiszem, gyönyörűt és maradandót alkottam.

A kikapcsolódásra, olvasásra és pihenésre használt miniatűr házikó váza szinte teljes egészében újrahasznosított anyagokból készült. Néhány, az erdőben kidőlt fából szabták le a tartópilléreket és a gerendákat, valamint régi ablakkereteket használtak fel.

A ház falait és tetejét a Neile Cooper által festett – pillangókat, madarakat és virágokat ábrázoló – üvegfestmények borítják a természet minden színében.

Csoda-e, hogy a művész imád a házban pihenni, ahová elkíséri kedvenc cicája, ahol rituáléja van egy-egy kávé elfogyasztásának, s ahol a jógázás teljes feltöltődést jelent egész énjének?

Via

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik