Mozaik

Üresen árválkodik a bekamerázott darányi gólyafészek

Amióta lakói elpusztultak, nem érkeztek más madarak helyettük. Pedig idén rendbe is tették azt.

Három éve áll üresen a gólyafészek a darányi általános iskola tetején. Az azt megelőző hat évben webkamera segítségével világszerte milliók követték nyomon az abban fészkelő pár, Chuck és Ludmilla életét, ám a madarak elpusztultak – írta a sonline.

A népszerűség nem a véletlennek köszönhető. A Somogy megyei Darány volt ugyanis volt az első olyan település volt Magyarországon, amely webkamerával szerelte fel gólyafészkét, hogy így interneten is nyomon lehessen követni a madarak mindennapjait.

Chuck és Ludmilla olyan népszerűek voltak, hogy rajongói klubja is alakult a párnak és nemzetközi gólyatalálkozókat is szerveztek a faluban. Költésük idején egy évben még az iskola tetőcseréjét is leállították.

Chuck és Ludmilla

Idén márciusban a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereinek vezetésével az iskolásak rendbe tették a kéményen lévő fészket: kitisztították, a belekerült ágakat eltávolították és megerősítették azt.

Arra számítottak – és talán titokban még most is –, hogy a március végén új lakója lesz a fészeknek – de hiába. Sok esély április közepén nincs már erre, de bízzunk abban a gyerekekkel együtt, hogy vannak még csodák.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik