Mozaik

Budapest névre keresztelt luxusvagonnal bővül jövőre az Orient Expressz

A legendás szerelvényről azt mondják, hogy soha nem volt olyan elegáns, mint napjainkban.

130 évvel ezelőtt indult útnak az Orient expressz a párizsi Gare de l’Est-ről Isztambulba. Ez volt az első alkalom, hogy átszállás nélkül lehetett végigutazni egész Európán. Monogramos bőrgarnitúrák, csillogó díszes réztárgyak várták a vastag pénztárcájú utasokat, a kocsikat gőzzel fűtötték, bennük gyertyával, majd később gázzal világítottak.

Fotó: iStock

Zakatoló történelem

  • Az Orient expressz története tulajdonképpen a 19. és 20. század Európájának története. A nyugat- és kelet-európai országok közötti vasúti kapcsolat létrejöttét az európai nagyhatalmak politikája határozta meg.
  •  1889-ben jött létre az első közvetlen vasúti összeköttetés Nyugat-Európa és Konstantinápoly (a mai Isztambul) között, a Budapest–Belgrád–Szófia útvonalon. Az isztambuli végállomása a sirkeci pályaudvar volt. A közvetlen összeköttetéssel az expressz a Párizs–Bécs–Budapest–Belgrád–Nis–Szófia–Konstantinápoly útvonalat 1889-ben 67 óra 35 perc alatt tette meg.
  • Az első világháborúig favázas, tíkfaburkolatos kocsikat használt a társaság. Ebből a korszakból származik a Közlekedési Múzeum 2347 pályaszámú CIWL étkezőkocsija, jelenleg nosztalgia forgalomban közlekedik és a Magyar Vasúttörténeti Parkban lehet megtekinteni.
  • A trianoni békeszerződés után az Orient egy ideig elkerülte a vesztes hatalmakat, így Magyarország területét is. 1924-től ismét eredeti útvonalán közlekedett.
  • Az 1930-as évek jelentették az álomvonat fénykorát. Prominens személyiségek, diplomaták, filmsztárok, pénzemberek, arisztokraták, sőt, gyakran az uralkodó családok tagjai is utaztak a vonaton. Az évtizedek alattolyan hírességek fordultak meg a fényűzően berendezett kocsikban, mint Marlene Dietrich, Thomas Edward Lawrence, közismert nevén Arábiai Lawrence, Mata Hari, no, és természetesen Agatha Christie.
  • Az 1939-ben kitört második világháború megszüntette az európai expresszvonatok közlekedését. 1948-tól Budapesten keresztül újból közlekedett az Orient expressz.
  • A hidegháború évei alatt 1951 és 1955 között az expressz csak Párizs és Bécs között közlekedett. 1977-ben továbbított utoljára közvetlen hálókocsit Párizs és Bukarest között.
  • Ahogy formálódott Európa képe a század folyamán, úgy változott az Orient expressz is. Nemcsak az útirányok és a célállomások módosultak időről-időre, hanem a vonat külseje és belseje is átalakult lassanként.
  • A vasúti kocsik itt is kifinomult eleganciával voltak berendezve, mindenből a lehető legjobbat válogatták össze a kényes ízlésű utasoknak.
  • 1977-ben a luxushoteleket üzemeltető Belmond társaság felvásárolta a Kék Vonat néhány régi vasúti kocsiját, majd több évig dolgoztak rajta a legkülönfélébb szakemberek, hogy ismét a régi fényükben ragyogjanak. 1982-ben jött el az ideje, hogy a megújult kocsik, több, szintén vintage vasúti kocsival együtt pályára álljanak. Ekkor indult el a járat London és Velence között, neve pedig Venice-Simplon Orient Expressz lett.
  • Az expressz 2009-ben megszűnt állandó menetrend szerint közlekedni, de nosztalgiajáratként (természetesen az eredeti szerelvénnyel) továbbra is közlekedik a London-Velence, illetve az eredeti, Párizs-Isztambul útvonalon. Budapesten is megáll.
  • A legendás vonatot az idén a francia LVMH (LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SE) csoport vásárolta meg.
Fotó: iStock

Újraélni a vonatozás aranykorát

A jelenlegi három lakosztály Párizsból, Velencéből és Isztambulból merít ihletet. A velencei lakosztály például a lebegő város gazdag reneszánsz és barokk örökségéből származik, felhasználva Murano üvegcsillárokat és buja damaszt szöveteket, hogy megidézzék a múlt nagyságát. Az isztambuli lakosztály emlékeztet az oszmán birodalom bonyolult terveire, a Topkapi-palotától kezdve a híres Nagy Bazárig. A kézzel faragott fűrészáru, a dekorációs panelek, a dombornyomott bőr és a kidolgozott fémrészletek mindenekelőtt az ősi Konstantinápoly ragyogását tükrözik.

Fotó: Europress/AFP/Francois Guillot

Budapest luxusvagon

Jövő tavaszig kell várnunk, hogy a fővárosunk által ihletett kocsiban is élvezhessük a csúcskategóriás vonatozást, írja a  Daily Mail .  Három vagont ugyanis olyan tradicionális nagyvárosról nevezték el, ahol rendszeresen közlekedik  az Orient Expressz: Bécs, Prága és Budapest. A Budapest nevet kapott vagon igyekszik megragadni a Duna mindkét oldalának lényegét, építkezik mind a gótikus, mind pedig az oszmán építészet hagyományaiból. A részleteiben gazdag luxuskocsiban pazar kézi hímzésű mintákat is találunk majd.

Fotó: iStock

A három új lakosztály nem csupán dizájnjában illeszkedik a többihez, hanem őrzi az eredeti art deco-jegyeit is, továbbá jó pár alapszolgáltatást kínál: a nap huszonnégy órájában rendelkezésre álló inast, privát kabinvacsorát, fürdőköpenyt és transzfert az állomásra, vagy éppen az állomásról hazafelé.

Az utazás nem olcsó, lévén luxuskategóriájú szerelvényekben utazunk. Ha Velencéből Londonba vonatozunk, akkor egy éjszakát kell a vonaton tölteni. Induláskor egy pohár pezsgővel várják az utasokat, akiknek a kényelméről személyzet gondoskodik. A vacsora négy fogásból áll, a másnapi reggelit mindenkinek ágyba viszik. Kávét, teát és falatkákat egész idő alatt felszolgálnak az étkezőkocsiban, a londoni érkezés előtt pedig egy ötórai teával és pezsgővel is megkínálják az utasokat.

Fotó: iStock

A Velence Simplon-Orient-Express London, Párizs és Velence között közlekedik márciustól novemberig. Párizsból Isztambulba évente egyszer indul. További érdekességek, fotók és információk a Belmond oldalán található.

Kimelet kép: Europress/AFP/Christophe Archambault

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik