Szent György napja Európában régóta tavaszkezdő nap, de már az ókori rómaiak is ezen a napon ünnepelték Pales istennőt, aki a pásztoroknak, nyájaknak, mezőgazdáknak és vincelléreknek volt a „patrónája”. Ünneplés gyanánt a pásztorok kiseperték az istállókat, vízbe mártott babérágakkal fröcskölték be, majd szalmatűz füstjével megfüstölték magukat és a jószágukat.
Sárkányölő Szent György ugyanis egyike a tizennégy segítő szentnek. Ő a lovagok, lovasok, később a cserkészek és a fegyverkovácsok patrónusa volt.
A magyar népi hitvilágban a Szent György nap egyik főszereplője a tehén meg a teje. Régi időkben gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével kifüstölték vagy kiforrázták a tejes köcsögöket. Hagyományos volt a naphoz kapcsolódó tejbemérés. Ilyenkor állapították meg, hogy a gazdák a nyár folyamán lemért tejmennyiségnek megfelelően milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak.
Úgy tartották, hogy akinek a kapufélfáját a boszorkányok megfaragták, azzal elvitték a tej hasznát. A boszorkányok rontása ellen zöld ágakkal, füstöléssel, fokhagymával, a tejesköcsögök gyógyfüvekkel való kimosásával védekeztek.
Jellegzetes György napi szokás a harmatszedés, melynek mágikus célja volt. A harmatot a bőséges tejhozam reményében gyűjtötték. Néhol vászonabroszt vagy a kötényüket húzgálták a harmatban, s ezt mondogatták: „Mind szedem…”, vagy „Vaját viszem, tejét nem, vaját viszem, tejét nem”. Közben egy marék füvet is szedtek, melyet aztán a tehén elé tettek, a harmatos ruhadarabot pedig a tejes fazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen.
Szent György nap után kalapáccsal sem lehet visszaverni a füvet – tartja a mondás, tehát nincs mese: a várva várt tavasz beköszönt.
Tánczos Erzsébet írása – netfolk.blog
