Életmód

Kihajtották a jószágot a Hortobágyon – Szent György meghozza az igazi tavaszt

Köszöntötték az örökös pásztorokat, bemutatták a számadókat.
Korábban a témában:

A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította.

Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon

Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében, az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása, vagy a juhbemérés, bár más nevezetes napok is ismertek voltak, mint a zöldcsütörtök, vagy nagypéntek.

Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon

Így egyáltalán nem meglepő, hogy számos hiedelem és népszokás kapcsolódik ezen ünnephez: mágikus, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak annak a vesszőnek, mellyel az állatokat a legelőkre hajtották, de gyakori volt, hogy a marhákat láncon, tojáson hajtották keresztül, s azt tartották, hogy a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc és olyan gömbölyűek, mint a tojás.

Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon

A 2016. április 23-i ünnepség keretében a pásztorok és a jószágok hagyományosan átvonultak a Kilenclyukú hídon. Köszöntötték a Hortobágy örökös pásztorait, majd bemutatták a számadókat és átadták megbízóleveleiket, valamint bemutatót tartottak a csikósok.

Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon

A mai kihajtási ünnep és az országos bio- és kézműves vásár napján Hortobágy központjában, a Pásztormúzeumnál is egész napos programlehetőségek várták a látogatókat.

Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon

A kézműveskedés mellett a Hortobágyi Nemzeti Park tanösvényein, az ébredő természet tavaszi díszletei között önálló és vezetett túrákat kínáltak.

Fotók: MTI – Czeglédi Zsolt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.