Virágzó vidékünk

Megfiatalodott Rezét, a gemenci kisvasút gőzöse

Ferencz László
Ferencz László
A debreceni Zsuzsi Erdei Vasút nyomvonalán lesz a megújult járgány próbajárata.

Megújult Rezét, a Gemenci Állami Erdei Vasút nosztalgia gőzöse. A munkálatokat a debreceni székhelyű ENERGOSZERVIZ Kft. műhelyének szakemberei végezték, akik a teljes felújítás során elemeire bontották szét a mozdonyt, majd újjáépítették.

Kapcsolódó
Rezét gőzös meséje a gemenci erdők élővilágáról
Az egyik történetből a Mikulás titka is kiderül.

Az elkészült lokomotívot a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. befogadta, hogy megtörténhessen a mozdony próbajárata, tesztelése és a műszaki finomhangolás.

Rezét gőzős két élete

A 490,2003 pályaszámú Rezét gőzös 2001 márciusában állt először szolgálatba a Gemenci Állami Erdei Vasútnál. Az erdélyi Resicabányán (Reșița) 1954-ben gyártott mozdony a leghíresebb székelyföldi fürdővárosban, Borszéken, a helyi ásványvízüzemben vontatott nyugdíjazásáig. Innen került – közel két évtizeddel ezelőtt – Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe, Gemencre, ahol már nem a tehervontatás, hanem a turisták szállítása a feladata.

A szertartályos, telített gőzzel üzemelő mozdony egyik érdekessége, hogy kazánjának kialakítása lehetővé teszi a fafűtést is, így sokkal gazdaságosabban tud üzemelni.

A Gemenci Állami Erdei Vasút

Hazánk egyetlen ártéri keskeny nyomközű erdei vasútját a Gemenc Zrt. üzemelteti. A pálya közel 30 km hosszan, jellemzően a Duna mellékágai, holtágai mellett kanyarog, miközben látványos erdőrészleteket, réteket, vadföldeket érint. Menetrend szerinti megállóhelyei közelében tanösvények, kirándulóerdők, tájjellegű kiállítások, pihenő- és játszóparkok biztosítják a minőségi ökoturizmus élményét.

A bakancsos, kerékpáros és a vízi turisták kiszolgálása mellett azon kevés magyarországi kisvasutak egyike, ami még az erdőgazdálkodást is segíti, illetve az árvíz megérkezése előtti utolsó pillanatokig a szerelvények a mentésből is kiveszik a részüket.

Kapcsolódó
Megfiatalodott Gyöngyi, a Mátra legendás gőzöse
A hatvanéves öreg "hölgy" régi pompájában közlekedhet a mátrai vasútvonalon.
Olvasói sztorik