Virágzó vidékünk

Felújítva pompázik az Esterházy-kastély Rózsaháza

facebook/barcza attila
facebook/barcza attila
A fertődi felújítással a turisztikai vonzerőt is szeretnék javítani.

Több mint százmillió forintból újították fel a fertődi Esterházy-kastély Rózsaházát, amely a kedden megnyílt Cziráky Margit Rózsakerttel együtt látogatható – közölte az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.

Kapcsolódó
Virágba borult az ország legrégebbi rózsakertje
Újra látogatható a fertődi Esterházy-kastély parkja, de az épület belső tere és a múzeum továbbra sem fogad vendégeket a koronavírus-járvány miatt.

A tájékoztatás szerint a rekonstrukciós munkálatokra a Velux Alapítványok több mint 80 millió forintot, a kormány pedig 26,5 millió forintot biztosított. A beruházás során a 140 négyzetméteres épületen kicserélték a tetőt és a födémet, felújították a teljes gépészeti- és elektromos rendszert, renoválták a homlokzatot és mozgáskorlátozottak számára is kialakítottak egy mosdóblokkot.

facebook/barcza attila

Megújult továbbá a Rózsaház környezete is, térkövet tettek le, növényeket ültettek, füvesítettek és kerítést építettek.

A Rózsaház elsődleges funkciója a Cziráky Margit Rózsakertbe érkező vendégek fogadása és kiszolgáló helyiségként történő használata. Az épületben dísztermet alakítottak ki, amely a hozzá tartozó előkészítő helyiségekkel kiállítások rendezésére és egyéb rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

facebook/barcza attila

A fertődi Esterházy-kastély egykori főkertészi lakját tudományos dokumentációk alapján 1906-ban építették át Hulesch Károly hercegi főkertész részére. Az épület a kastély 18. századi konyhakertjének északi határvonalán épült fel.

Az épület a 20. században több átalakításon esett át, így az eredeti U helyett ma L alakú az alaprajza. Állapota az elmúlt évtizedek alatt leromlott.

Kapcsolódó
Eszterházán már illatozik az ország legrégibb rózsalugasa
Május végéig ingyenesen látogatható a gyönyörű hely.
Olvasói sztorik