Otthon készült

Viszlát, tartósító: így készíts mustárt házilag

Egyszerű recept, egyedi íz, igazi gasztroélmény.

A receptműves tud valamit. Ahogy felvezeti, ahogy leírja, az több, mint recept. Ehhez nincs is mit hozzáfűzni, gyorsan el kell készíteni. A házi mustárt mindenki szeretni fogja.

Mindig is szerettem a mustárt. Gyerekként először a május elsejei felvonulásokon a virsli mellé kanalazottra emlékszem, amit később felváltott a balatoni hamburgerbe vagy hot-dogba nyomott. Ki emlékszik még arra a hambira, amit kissé édes buci zsemlével készítettek és csalamádé is került bele?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A lényeg, hogy zsenge koromban a Globus Konzervgyár felfogásában és gyártásában készült sárgás valamihez szoktam hozzá. Aztán jöttek az osztrák selymes változatok a bécsi imbiss-ben, majd a francia dijoni, amitől lángba borult a szájüregem és kitisztultak a szaglószervi járataim, a mézes, a wasabis, a chilis és még megannyi furcsa változat. A mind kifinomultabb mustárok ellenére valahogy mégis a sápadt, kissé ecetes és durvára darált békebeli maradt a kedvencem.

Tudatos vásárlói és fogyasztói létem kapcsán nem egyszer olvastam át az összetevők listáját és sajnos találtam olyan alapanyagokat, amiket már nem szívesen gyömöszölök megbecsült szervezetembe. Ezzel párhuzamosan persze élénken munkált bennem azon vágy is, hogy én alkothassam meg a saját békebeli mustáromat.

A nagy mustárfejlesztés

Egy napsütéses tavaszi napon aztán eljött a nagy mustárfejlesztés, amit később egy újabb teszt követett, majd a főpróba, ami alapján úgy gondolom, eljutottam a várt eredményhez. Darabos, sápadt, kissé ecetes és hmmmm… a frissen főtt roppanós virslivel és puha kenyérrel tényleg meggyőző! Érdemes kipróbálni! A tesztelés elején (elkészítés és azt követő kb. két hét) gyerektől és érzékeny társtól célszerű távol tartani az eredményt, mert a megdarált mustármagnak megvan az a romantikus bája, hogy kóstoláskor a szájon keresztül leégeti az ember haját. Meg a szőrt a nyelvéről. Ez persze az idő előre haladtával tompul, míg a harmadik héttől átlagos ember számára is fogyaszthatóvá válik.

MUSTÁR KÉSZÍTÉSE HÁZILAG (30 dkg mustárhoz)

Hozzávalók

10 dkg mustármag, 1,5 dl ecet (6%-os), 1 dl víz, 1 teáskanál őrölt fehérbors, 2 teáskanál őrölt koriander, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 teáskanál cukor (nyers nád), 1 mokkáskanál só (természetes, nem finomított).

mustar1

Elkészítése

1. Őröljük meg kávédarálón a mustármagot.
2. Keverjük hozzá az ecetet, fedjük le a tálat és tegyük egy napra a hűtőbe.
3. Másnap adjuk hozzá a többi fűszert és a vizet, majd keverjük össze alaposan.
4. Lefedve hagyjuk a hűtőben „pihenni” néhány napot, amíg összeérnek az ízek.

Praktikák

1. Az egy napos pihentetésnek az a magyarázata, hogy ennyi idő alatt a darált mustármag alaposan megszívja magát a nedvességgel, jól besűrűsödik az elegy, ez jó kiindulási alap az általunk elvárt sűrűség beállításához (amit a hozzáadott víz mennyiségével szabályozhatunk)
2. Ha valaki a sárgásabb mustárt kedveli, adjon a fűszerekhez fél teáskanál kurkumát, ettől gyönyörű sárga lesz.
3. Merészebbek kipróbálhatják mézzel vagy chilivel/cayenne borssal is, vagy a saját kedvenc fűszerrel.
4. Eddigi tapasztalataink szerint ezzel a recepttel – hozzáadott tartósító nélkül is – 2 hónapig eltartható hűtőben (lehet, hogy tovább is, de ennyi idő alatt mindig elfogyott ez az adag).

Köszönet a gasztrokalandért a receptművesnek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik