Virágzó vidékünk

Keresik a legszebb pultos lányt Észak-Magyarországon

A nyári verseny szlogenje: Bárpult szépét választ a bárpult népe!

Három megye – Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – napilapjai és azok internetes portáljai a tavalyi év sikerén felbuzdulva újra meghirdették a „Keressük a legszebb pultos lányt” versenyüket, melyen online közönségszavazás végén a 3 megye legszebb pultosát választják meg.

Ugye van az a hely, ahová nem az árak, hanem a pultos lányok miatt ülünk be. Több ilyen is létezik, hiszen mindenkinek megvan a maga kedvence, úgyhogy elérkezettnek látjuk az időt, hogy bemutassuk egy-egy fotóval a legszebb pultos lányokat megyén innen és túl – olvasható a szon.hu portálon.

Csobán Tünde, a tavalyi győztes – Fotó: szon.hu
Csobán Tünde, a tavalyi győztes – Fotó: szon.hu

Arra biztatjuk a vendéglátók üzemeltetőit és a hely legszebb virágszálait, hogy nevezzenek a versenyre. Annyira jól járnak majd, hogy fel kell majd venni még valakit a pult mögé a megugró forgalom miatt, ez már teljesen biztos – írják.

Tavaly egyszer már „felégették” az internetet a csinos pultos lányokkal, és idén is arra készülnek, hogy felrobbantjuk a világhálót – fogalmaznak a verseny meghirdetői.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik