Letérve a klasszikus turistaútvonalakról járta be Indiát egy magyarországi hindu szerzetes vezetésével Klencsár Gábor kaposvári fotós – írta a sonline.hu. A fiatalember hét év után utazott újra az ázsiai országba, abba a különleges világba, ahol az ember néhány nap után kizökken az európai életritmusból, s ahogy ő fogalmazott: ellazul, egyfajta relaxációs állapotba kerül.
– Néhány nap alatt át lehet venni az életritmust – mondta a fotós –. Az indiaiak nem idegeskednek, s ami szembetűnő különbség, mindennek tudnak örülni. A Bengáli-öbölben minden hajnalban ezrek várják a napfelkeltét, s az első sugarakat őrjöngő taps és sikoltozás fogadja.
Szűk három hetet töltöttek Indiában, ez idő alatt megismerték a helyeik mindennapjait. Laktak családoknál is, melyeknél több generáció él együtt. Az öregek osztják be a pénzt, a fiataloknak sok helyütt még mindig a szülők keresnek párt, méghozzá horoszkóp alapján. Állítják, hogy az ilyen házasságok kilencven százaléka megmarad, míg amelyek szerelemből köttetnek, a legtöbb esetben válással végződnek.
Klencsár Gábor azt tapasztalta, bár láthatóan sok helyen nagy a szegénység, mégsem éhezik senki. Akinek marad otthon feleslege, az utcán kínálja a rászorulóknak, s a szerzetesek is rengeteg ételt osztanak. Országos szociális háló helyett a helyi közösség gondoskodik a rászorulókról.
– Szövetségi állami szinten nagyjából semmi sem működik – mondta a fotós. – Minden területen más és más a szokás. Voltunk olyan államban, ahol lehetett utazni a vonat vagy a busz tetején, másutt ez tilos. Akadnak olyan helyek, ahol annyian ülhetnek az autóba, amennyien be tudnak préselődni, másutt szigorúan veszik a szabályokat.
A fotós azt is elárulta, hogy a legnagyobb gond mindenütt a tornyosuló szemét. Vidéken eddig jellemzően újrahasznosuló-elbomló anyagokat használtak, Vrindavanban például mindenki agyagpohárból ivott, mostanra viszont feltűntek a műanyag poharak és nejlonzacskók. Ezeket ugyanúgy eldobálják, mint a természetes anyagokból készülteket. Ez okozza a problémát, de Indiában megtanultak ezzel együtt élni.
Talán ez is oka Klencsár Gábor meglátásának. Szerinte, amíg idehaza menekül az ember a múlt elől, s üldözi a jövőt, ott mindenki a jelenben él.
