Mozaik

A kutyák kiszagolják, ha a gazdájuk stresszes

pexels.com
pexels.com
Ez a szolgálatot végző kutyák kiképzésén hasznos információ lehet.

Az emberek és a kutyák hihetetlen kötelékeket tudnak kialakítani. Vannak, akik meggyőződéssel állítják kutyájuk megérti az érzelmeiket. Nos, egy új tanulmány szerint ez igaz lehet, írja a mymodernmet.com.

Az írországi Queen’s University Belfast tudósai kutyákkal és gazdáikkal végeztek kísérletet, és megállapították, hogy a kutyák képesek voltak kiszagolni, mikor a gazdájuk ideges volt.

Kapcsolódó
A kutyák is tudnak féltékenyek lenni
A kutatás során a vizsgált kutyák megpróbáltak a tulajdonos és a potenciális rivális közé furakodni.

A tanulmány első részében a tudósok két verejték- és leheletmintát gyűjtöttek az önkéntesektől. Az egyik a normális állapotukat tükrözte, a másik pedig a stresszes időszakot jelezte – amit az váltott ki, hogy a jelöltekkel megoldattak egy nehéz matematikai feladatot. Ezt követően a kísérlet lebonyolítói a kutyákkal kiszagolták a gyűjteményből a stresszes mintákat, ami 93,5%-os pontossággal sikerült is az ebeknek.

A tanulmányból megállapítható, hogy testünk stresszreakciója megváltoztatja leheletünk és izzadságunk szagát, és a kutyák képesek észlelni ezt a változást

– mondta Clara Wilson, Ph.D. A Queen’s Egyetem Pszichológiai Karának hallgatója.

A tanulmányból származó eredményeknek jelentősége lehet a szolgálatot végző kutyák képzésére, hiszen hasznos információ, hogy a kutyák képesek észlelni a stressz szagát, hiszen a tréningeken így meg lehet tanítani a kutyát arra, hogy jelezze, ha idegességet észlel.

Kapcsolódó
Társként tekintenek a gyerekekre a kutyák
Egy kutatás szerint vannak különbségek a kutya-gyerek és kutya-felnőtt kapcsolatokban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik